Tűzharc Libanonban, egy többszörös gyilkost foghattak el a hatóságok

2020.04.23. 11:21

Libanon történetének legnagyobb tűzpárbaját követően a héten elfogtak egy férfit, akit 10 ember - köztük a saját felesége és két gyerek - meggyilkolásával gyanúsítanak - jelentette be az ország rendőrsége csütörtökön.

Mázen Harfúst a Bejrúttól mintegy 40 kilométerre délkeletre lévő Súf-hegyekben fogták el, Ajnbál es-Súf település mellett.

Harfúst egyebek közt azzal gyanúsítják, hogy saját felesége mellett megölt négy libanoni férfit - köztük két fivérét -, egy szíriait, valamint egy ugyancsak szíriai házaspárt és két gyermeküket.Noha a gyilkosságok okára eddig nem derült fény, Harfús szülővárosában lakó emberek újságíróknak azt mondták, a férfi arra gyanakodott, hogy a felesége megcsalja őt az egyik testvérével.

Az en-Nahár című libanoni internetes napilap biztonsági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Harfús a fivére meggyilkolását már beismerte.