Tömeges tesztelésre készülnek Ukrajnában

Ungvár, 2020. április 11. Védőmaszkot viselő vásárlók sorban állnak egy ungvári pékség előtt 2020. április 11-én délelőtt. Megtiltotta a helyi kormányzóság az embereknek, hogy a hétvégén elhagyják otthonaikat Kárpátalján, valamint Ukrajna nyugati részében Voliny és Csenyivci megyében a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezése érdekében. A lakhelyelhagyásra vonatkozó tilalom április 11-én 13 órától 13-án 6 óráig lesz érvényben. MTI/Nemes János
Vágólapra másolva!
Ukrajnában a tervek szerint hamarosan elkezdik tömegesen tesztelni a lakosságot, hogy azonosítsák azokat, akiknek a szervezetében már megjelentek az új típusú koronavírusra válaszul termelődő antitestek, azaz már átestek a fertőzésen - mondta Viktor Ljasko egészségügyi-miniszterhelyettes, országos tisztifőorvos pénteken az 1+1 ukrán tévécsatorna egyik műsorában.
Vágólapra másolva!

A tisztségviselő elmondta, hogy az alkalmazni kívánt, úgynevezett ELISA-tesztek még nincsenek forgalomban az országban, kísérleti fázisban vannak, de - mint állította -

Ukrajna lesz az ötödik ország a világon, ahol ezt a módszert alkalmazni fogják.

Az egészségügyi minisztérium által közölt adatok alapján Ukrajnában péntekre egy nap alatt 477 új esettel 7647-re emelkedett a regisztrált koronavírusos fertőzöttek száma, a betegségben meghaltaké pedig 6 újabb halálos áldozattal 193-ra nőtt.

A betegségből eddig 601-en gyógyultak fel.

Online sajtótájékoztatóján Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter hozzáfűzte, hogy az újonnan azonosított 477 fertőzött között 28 gyerek és 98 egészségügyi dolgozó van. Velük együtt eddig 503 gyerek és 1458 egészségügyi dolgozó betegedett meg. Megjegyezte, hogy a gyógyultak között van viszont 109 egészségügyi alkalmazott is.

Védőmaszkot viselő vásárlók sorban állnak egy ungvári pékség előtt 2020. április 11-én délelőtt. Forrás: MTI/Nemes János

Az elmúlt napban 181-en kerültek kórházba. Jelenleg 2489-an szorulnak kórházi ápolásra, köztük 109 gyerek és 244 egészségügyi dolgozó. Lélegeztetőgépen 103-an vannak, köztük egy gyerek.

Az ország két legfertőzöttebb területe továbbra is a délnyugat-ukrajnai Csernyivci megye (1199 fő) és a főváros, Kijev (1122 fő).

Sztepanov elmondta, hogy most még van elegendő férőhely a koronavírusos betegeket fogadó kórházakban. Közlése szerint jelenleg az ágykihasználtság ezekben a kórházakban átlagosan 15-20 százalékos, bár elismerte, hogy van olyan intézmény, ahol már elérte az 50 százalékot.

Védőöltözetet viselő munkások az Antonov An-225 "Mrija" (Álom) ukrán teherszállító repülő Kínából hozott 104 tonnányi egészségügyi védőfelszerelést a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez 2020. április 23-án. Forrás: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

"A 242 referenciakórházban, amelyek első hullámú kórházaknak minősülnek,

- emelte ki a miniszter. Szabad és működőképes lélegeztetőgépből 1877 áll rendelkezésre.
Közben a fegyveres erők illetékesei pénteken arról számoltak be, hogy a hadseregben újabb öt megbetegedést jegyeztek fel, így a fertőzöttek száma soraikban elérte az 51-et.