Hétfőtől megkezdik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások fokozatos lazítását Svájcban.

Az első körben egyebek mellett a fodrászatok, a masszőr- és a kozmetikai szalonok, illetve a barkács- és kertészeti boltok nyithatnak meg újra.

Az orvosok ismét fogadhatnak betegeket nem sürgős esetekben is, a kórházakban megkezdődhet a járvány kitörése óta elhalasztott beavatkozások pótlása.

A koronavírus elleni védekezésről szóló információs tábla a genfi repülőtérenForrás: MTI/EPA-KEYSTONE/Salvatore Di Nolfi

Az üzleteknek a korábbiaknál szigorúbb higiéniai előírásoknak kell megfelelniük, s ellenőrizniük kell, hogy vásárlóik megtartják-e egymástól a kellő távolságot. Egyes környező országokkal ellentétben azonban Svájcban nem teszik kötelezővé a védőmaszk viselését. 

A kormány tervei szerint az általános iskolákat, az egyéb üzleteket és a piacokat május 11-én nyitják újra. A harmadik fázisban, június 8-tól pedig a közép- és szakiskolák, az egyetemek, továbbá például a múzeumok, a könyvtárak és az állatkertek is megnyitják majd kapuikat.

"Akkor lehet egyik szakaszból a másikba lépni, ha nincsen jelentős emelkedés a Covid-19 esetek számában" - írták a korábbi berni közleményben. Svájcban a járványellenes intézkedések keretében március 16-án, csaknem másfél hónapja bezárták az iskolákat és az üzletek nagy többségét.