Szlovénia: újabb intézkedések az élet fokozatos újraindítására

Koronavírus, vírus, Szlovénia, kesztyű, korona, fertőzés, járvány, egészségügy, betegség, illusztráció, védőfelszerelés, ellenőrzés, maszk, arcmaszk, védőmaszk
Egy egészségügyi dolgozó testhőmérsékletet mér a szlovéniai Kranjban található Közösségi Egészségügyi Központ egyik bejáratánál 2020. március 23-án.
Vágólapra másolva!
Horvátország után Szlovénia is új intézkedéseket hozott, hogy a koronavírus-járvány után újraindulhasson az élet. Szigorú intézkedések mellett szerdától kinyithattak a könyvtárak, múzeumok és galériák, hétfőtől a fodrász- és kozmetikai szalonok, valamint azok a vendéglátóhelyek, amelyek rendelkeznek terasszal - ismertette a kormány döntését Jelko Kacin kormányszóvivő a válságkabinet szerdai sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A kormányülésen kedd késő este elfogadott rendelet szerint szerdától megkezdhették működésüket a múzeumok, galériák és könyvtárak. Mindazonáltal a szlovén lapok szerint erről az említett intézmények a sajtóból értesültek, ezért egy éjszaka alatt nem tudtak felkészülni az újranyitásra. Szerdától dolgozhatnak a kéményseprők és az ingatlanügynökségek is.

Május 4-től kinyithatnak azok a kávézók és éttermek, amelyek rendelkeznek terasszal vagy kerthelyiséggel,

továbbá a kisiparosok, valamint a fodrász- és kozmetikai szalonok is. A szóvivő kiemelte, hogy továbbra is érvényben marad a lakhelyelhagyási tilalom, vagyis senki sem hagyhatja el azt a járást vagy várost, amelyben állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkezik.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány szerdán megvitatja a szabad mozgást korlátozó intézkedés feloldását.

Egy egészségügyi dolgozó testhőmérsékletet mér a szlovéniai Kranjban található Közösségi Egészségügyi Központ egyik bejáratánál 2020. március 23-án. Forrás: AFP/Jure Makovec

Simona Kustec oktatási miniszter a sajtónak úgy nyilatkozott: megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy május 11-től vagy egy későbbi időponttól az óvodák és általános iskolák is megkezdhessék működésüket. Ez azonban függ a járványügyi helyzettől és a szakemberek ajánlásaitól - hangsúlyozta.

A legfrissebb adatok szerint Szlovéniában egy nap alatt tízzel - néggyel többel, mint egy nappal korábban -,

1418-ra emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma.

Az elmúlt 24 órában három személy halt meg a Covid-19-betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 89-ra nőtt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 51 607 koronavírustesztet végeztek, és a diagnosztizált betegek közül 25-öt ápolnak intenzív osztályon.

Horvátországban 2062-re nőtt a fertőzöttek száma

Horvátországban 24 óra alatt 15-tel - héttel többel, mint egy nappal korábban -, 2062-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt napban történt négy halálesettel 67-re nőtt a halálos áldozatok száma. A legtöbb fertőzést és a három halálesetet is az egyik gócnak számító spliti idősotthonban regisztrálták. Az első fertőzés két hónappal ezelőtti megjelenése óta

1288 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

Pillanatnyilag 19 beteg van lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 34 476 koronavírustesztet végeztek.

Andrej Plenkovic kormányfő szerdán ismertette a kormány első gazdaságélénkítő csomagjának eredményét, amely a munkahelyek megtartását célozza. Mint mondta, az állam a márciusi hónapra 1,5 milliárd kuna (70,3 milliárd forint) támogatást utalt 84 ezer vállalatnak.

Így 485 ezer dolgozónak fizette ki a minimálbér összegét,

3200 kunát (152 ezer forint). A mikro-, kis- és közepes vállalatok dolgozói, akik a válság miatt kiesnek a munkából, áprilisban és májusban 4000 kuna (190 ezer forint) havi fizetést kapnak az államtól. A támogatások feltétele, hogy a munkáltatók meghatározott ideig a járvány után sem bocsáthatják el az alkalmazottaikat.