Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a korlátozásokon

2020.04.30. 06:11

Májustól Ciprus is fokozatosan enyhít a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott korlátozásokon - jelentette be a szigetország elnöke, figyelmeztetve ugyanakkor, hogy a "veszély még nem múlt el".

Nikosz Anasztasziadisz nyilvánosságra hozta a lazításra vonatkozó terveket, azonban rámutatott, hogy szakértők szerint a vírus nem fog csak úgy eltűnni egyhamar. Kiemelte, hogy a hatósági előírások megsértése a korlátozások újbóli szigorításához vezethet, amit "senki sem szeretne".

Május 4-től a lakóhelyet a mostani egy helyett már naponta három alkalommal lehet majd elhagyni,  de az éjszakai kijárási tilalmat nem törlik el még május 21-éig, amikor egyebek mellett az éttermek, a fodrászatok és a szépségszalonok is újranyithatnak.

Tesztelés Nicosiában, április 26-ánForrás: AFP/Iakovos Hatzistavrou

Az építkezések addig is újraindulhatnak, és a bevásárlóközpontok kivételével a kiskereskedelmi üzletek is megnyithatják a kapuikat. A középiskolákban május 11-én folytatódik az oktatás, de kizárólag a végzős évfolyamok számára. 

Május 4-től a templomi misézést is újra engedélyezik, igaz, június 1-ig legfeljebb tíz résztvevővel.
Júniustól megnyitják a strandokat, a múzeumokat és a könyvtárakat is a tervek szerint. A kikötők is működni kezdhetnek, a tengerjáró hajók utasai azonban még nem szállhatnak partra.

Az államfő leszögezte, hogy az egyes szakaszok életbe léptetését a fertőzések számának alakulásától és az egészségügyi szakemberek véleményétől teszik függővé. Hangsúlyozta, azért van szükség ilyen óvatos megközelítésre, mert látni lehetett, hogy a túl gyors lazítás a megbetegedések számának megugrását eredményezte több országban.

A mintegy 880 ezres Cipruson eddig 843 igazolt fertőzöttet és 15 halálesetet regisztráltak.