Húsz nap után először szerepelt az észak-koreai állami médiában Kim Dzsongun. Utoljára a kommunista párt politikai bizottságának ülésén mutatták április 11-én. Azóta rengeteg spekuláció volt arról, hova tűnt.

Voltak olyan sajtójelentések, amelyek szerint súlyos szívműtéte volt és válságos állapotban van, később azt is állították több lapban, hogy meghalt. Az amerikai és a dél-koreai titkosszolgálatok azonban cáfolták ezeket a híreket. Később egy műholdfelvétel alapján - amely állítólag a diktátor speciális vonatát mutatta - azt valószínűsítették, hogy a luxusnyaralójába menekült a koronavírus elől. Legutóbb éppen pénteken mondta azt egy Észak-Koreából elmenekült politikus, hogy 99 százalék, hogy Kim Dzsongun egy hete meghalt, és a hétvégén ezt szerinte be is jelentik.

A BBC jelentése szerint most az észak-koreai hírügynökség arról számolt be, hogy Kim Dzsongun átadott egy műtrágyagyárat. A KCNA szerint az emberek viharos ünneplésbe kezdtek, amikor meglátták az észak-koreai vezetőt. Képeket azonban eddig nem közöltek az átadásról.

Frissítés: magyar idő szerint szombat hajnal egy óra körül az Észak-Koreával foglalkozó amerikai oldal, az NK News a Twitteren megosztott több fotót, amelyet a Rodong Sinmun pártlap közölt, az NK News szerint.

Ha a képek valóban most készültek, az nemcsak azt jelenti, hogy Kim Dzsongun él, hanem a súlyos műtét tényét is cáfolják, az észak-koreai diktátor ugyanis látszólag nem veszített a testsúlyából.