Donald Trump amerikai elnök szombaton üdvözölte, hogy húsz nap után ismét nyilvánosan mutatkozott Kim Dzsongun.

"Örülök, hogy visszatért és jól van" - írta Trump Twitter-üzenetben.

Kim Dzsongun az idén nem vett részt országa legnagyobb nemzeti ünnepén, április 15-én a kommunista országot alapító nagyapja születésnapja alkalmából évente megrendezett parádén. Ezért többen már azt valószínűsítették, hogy meghalt. Május elsején azonban megjelent nyilvánosan, hogy ünnepélyesen felavasson egy műtrágyagyárat.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsongun elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (j2) műtrágyagyár megnyitásán vesz részt a Phenjan közelében fekvő Szuncshonban 2020. május 1-jén. Húsz nap óta Kim most először szerepelt a nyilvánosság előtt, ezzel véget vetve a világban terjedő találgatásoknak esetleges súlyos betegségérőlForrás: MTI/EPA/KCNA/-

Az Egyesült Államok és Észak-Korea viszonya Donald Trump elnöksége alatt sokat javult, ám mindeddig nem tudtak dűlőre jutni egyebek közt a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítéséről: Trump és Kim legutóbbi, tavaly februári csúcstalálkozója eredmény nélkül végződött. A két vezető ugyanakkor személyes kapcsolatban maradt. Trump márciusban levélben ajánlotta fel Kimnek, hogy országa segít Észak-Koreának a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

Észak-Korea azonban eddig egyetlen megbetegedésről sem adott hírt.