Több száz olasz maffiavezért engedtek ki a börtönből a koronavírus miatt

2020.05.06. 16:20

A koronavírus-járvány miatt házi őrizetbe helyezett bűnözők azonnali újrabörtönzését sürgette Olaszországban Alfonso Bonafede igazságügyi miniszter, miután a sajtóban szerdán megjelent a cellájából elengedett 376 maffiavezér névsora.

A dél-olaszországi bűnszervezetek hírhedt alakjai töltötték a karantén időszakát saját otthonukban a rájuk kiszabott szigorú börtönbüntetés helyett.

A La Repubblica című napilap megszerezte az utóbbi másfél hónapban házi őrizetbe helyezettek eddig nem nyilvános névsorát, amelyben a szicíliai Cosa Nostra, a nápolyi camorra és a calabriai 'ndrangheta szervezetének vezérei is szerepelnek, valamint az olaszországi kábítószerpiac főnökei.

Az igazságügyi tárca március elején, az összes olaszországi börtönt érintő lázadásokat követően engedélyezte a túlzsúfolt büntetésvégrehajtási intézetek részleges kiürítését.

Egészségügyi óvintézkedésre hivatkozva elsősorban a beteg rabokat helyezték házi őrizetbe, közéjük került be 376 maffiózó is.

Az egészségügyi helyzet időközben megváltozott

- mondta az Öt Csillag Mozgalom nevű párthoz (M5S) tartozó Alfonso Bonafede, aki azonnali ellenintézkedést sürgetett a szervezett bűnözés tagjainak börtönbe való visszahelyezésével.

Minden maffiafőnököt visszaküldök a börtönbe

- mondta.

Elemzők szerint az igazságügyi miniszter így igyekszik korrigálni a veszélyes bűnözők vitatott házi őrizetét.

Korábban a Matteo Salvini vezette jobboldali ellenzék és a maffiaellenes ügyészségek is tiltakoztak.

Az M5S-hez közeli Nino Di Matteo, a szicíliai Palermo maffiaellenes államügyésze, aki az 1993-as ügyészgyilkosságok óta védőőrizet alatt él, "borzalmas jelzésként" értékelte az igazságügyi tárca döntését a bűnszervezetek tagjainak cellájukból való kiengedéséről.

Palermo 2020. március 13-ánForrás: AFP/NurPhoto/Francesco Militello Mirto

Hasonlóképpen nyilatkoztak a maffiagyilkosságok áldozatainak családtagjai, valamint azok a lakók, vállalkozók is, akik az igazságszolgáltatással együttműködve börtönbe juttatták a bűnözőket. Korábban a tiltakozás hatására lemondott a börtönöket irányító hatóságot (Dap) vezető Francesco Basentini.

A sajtóban megjelent lista szerint a szervezett bűnözés 347 kiemelt tagja került házi őrizetbe: közülük Palermóban 61, Nápolyban 67, Rómában 44, Catanzaróban 41, Milanóban 38, Torinóban 16 személy.

A névsorban szerepel a szicíliai maffiafőnök, Antonino Sacco, az 1992 és 1993 közötti maffiamerényletekről ismert Graviano fivérek utóda.

Házi őrizetbe került Pasquale Zagaria, a nápolyi camorra hírhedt vezéralakja, Giosue Fioretto, a Casalesi-camorraklán pénztárosa, valamint Francesco Ventrici, aki a nemzetközi kokainkereskedelemben ismert, mint a kolumbiai kartellek egyik európai képviselője.

A La Repubblicának nyilatkozó

Salvatore Lo Bocchiaro, akinek feljelentése négy éve egy maffiavezér letartóztatásához vezetett, elfogadhatatlannak nevezte, hogy neki el kellett menekülnie Szicíliából,

miközben a bűnöző most háborítatlanul visszatért palermói lakásába. Szerinte ez a maffiavezér ismételt területi helyfoglalásával egyenlő.