Donald Trump megvétózta az Irán elleni katonai akciók korlátozásáról szóló határozatot

2020.05.07. 06:22

Bosszantó határozatról volt szó, amelyet a demokraták terjesztettek elő azon stratégiájuk jegyében, hogy a november 3-i választások előtt megosszák a Republikánus Pártot - írta Donald Trump amerikai elnök szerdai közleményében, amelyben megvétózta azt a kongresszusi határozatot, amely korlátozná az Irán elleni katonai akciókat.

A határozatot mind a képviselőház, mind a szenátus elfogadta, mivel a republikánus többségű szenátusban nyolc republikánus politikus is a demokratákkal együtt voksolt. A rendelkezés kimondta volna, hogy az Egyesült Államok kormányzata nem indíthat katonai akciót az Iráni Iszlám Köztársaság ellen a kongresszus egyértelmű felhatalmazása nélkül.

A tervezetet a demokrata párti többségű képviselőházban terjesztették elő, még január elején, nem sokkal azt követően, hogy Donald Trump utasítására az amerikai hadsereg a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében likvidálta Kászim Szulejmáni iráni tábornokot,  az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát. Az akció nyomán tovább romlott az amúgy is rossz amerikai-iráni viszony, és a demokrata párti törvényhozók valószínűsíthetően a további katonai akcióknak akarták elejét venni.

Donald Trump amerikai elnökForrás: AFP/Mandel Ngan

Bár a határozattervezet benyújtásakor úgy fogalmaztak: a kongresszusnak a végrehajtó hatalom feletti alkotmányos felügyeleti jogát akarják megerősíteni. Donald Trump már a tervezet tárgyalásakor jelezte a várható vétót. Szerda esti közleményében kiemelte: "ellenségeskedő világban élünk, ahol a fenyegetések folyamatosan erősödnek, s 

az alkotmány elismeri az elnök jogát ahhoz, hogy megelőzze ellenségeink cselekedeteit, és gyorsan, határozottan reagáljon rájuk.  Hozzáfűzte, hogy ő éppen ennek megfelelően cselekedett, és a Kászim Szulejmáni elleni akció az amerikai törvényekkel teljes összhangban volt.