Egyre gyengül a járvány Horvátországban és Szlovéniában is

2020.05.07. 16:52

Az utóbbi két hétben egyre gyengül a járvány Horvátországban és Szlovéniában is, terjedését sikerül ellenőrzés alatt tartani - derült ki a válságstábok csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője elmondta: a járvány megfékezése érdekében március közepe óta érvényben lévő korlátozások fokozatos enyhítése után sem nőtt az elmúlt tíz napban a fertőzöttek száma, ami arra ösztönzi a kormányt, hogy bevezesse az intézkedések feloldásának harmadik fázisát is.

Hétfőtől így kinyithatnak a bevásárlóközpontok, az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, valamint visszaállítják a távolsági közösségi közlekedést. Kinyithatnak a szálláshelyek, valamint a kávézók és éttermek is. A korábbi rendelet annyiban módosult, hogy sok vendéglátóegység nem rendelkezik külső térrel, ezért szigorú előírások mellett és a higiéniai szabályok betartásával azok a kávézók és éttermek is kinyithatnak, amelyeknek nincs teraszuk.

Járókelők Zágrábban 2020. április 30-án. A horvát kormány három lépésben enyhít a koronavírus-járvány megfékezésének céljával bevezetett korlátozásokon, az első könnyítés pár nappal korábban lépett életbe.Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

Elkezdhetik működésüket az autósiskolák is, a kamionsofőrök számára pedig nem lesz többé kötelező a házi karantén, amennyiben külföldi útról térnek haza. Május 11-én annak a lehetőségét is megvizsgálja a válságstáb, hogy teljesen feloldja-e a lakhelyelhagyási tilalmat.

A horvát sajtóban egyre több szó esik arról, hogy az őszi parlamenti választásokat előrébb hozzák, és júliusban tartják meg. Bár hivatalos megerősítés még nem érkezett, a parlament már jövő pénteken feloszlathatja magát.

Horvátországban egy nap alatt hattal - eggyel kevesebbel, mint egy nappal korábban -, 2125-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Egy ember halt meg, vele 86-re emelkedett a halálos áldozatok száma. Az első fertőzés valamivel több mint két hónappal ezelőtti megjelenése óta 1641 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Pillanatnyilag 195 beteget kezelnek kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. A négymilliós országban eddig 41 930 koronavírustesztet végeztek el.

A szomszédos Szlovéniában 24 óra alatt eggyel - az előző napinál kettővel kevesebbel -, 1449-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és senki nem hat meg a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 99 maradt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 59 978 tesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 52-en vannak kórházban, közülük 13-at ápolnak intenzív osztályon.

Szlovéniában hat hét leállás után hétfőtől újraindul a tömegközlekedés. Újra járhatnak az autóbuszok és a vonatok, ugyanakkor nem indul újra a nemzetközi forgalom. A légi közlekedés formálisan működik, de csak különleges esetekben.

Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter a csütörtöki kormányülésen azt mondta: a koronavírus-járvány miatt nagyon rossz helyzetbe került a szlovén turizmus, ezért Ljubljana azt szeretné elérni, hogy bilaterális vagy európai protokoll szerint mielőbb újranyithassa a határokat.