Bírók és ügyészek ellen emeltek vádat Albániában

Albánia, Tirana, Szkander bég tér
Az elnéptelenedett Skandenberg tér Tirana központjában 2020. április 19-én.
Vágólapra másolva!
A korrupcióellenes átvilágítás során húsz, korábban elbocsátott bíró és ügyész ellen emeltek vádat Albániában - derült ki pénteken a korrupcióellenes különleges ügyészség közleményéből.
Vágólapra másolva!

A dokumentum szerint ellenük hivatali visszaélés, csalás, valamint illegális vagyon vagy jövedelem birtoklása miatt emeltek vádat.

Az ügy keretében szereplő vádlottak fele volt alkotmánybíró.

Tíz másik vádlott körzeti bíróságon vagy ügyészségen dolgozott. A vádat körzeti ügyészi hivatal képviseli majd a fővárosban, valamint két másik városban.

A vádlottak nevét nem hozták nyilvánosságra. Amennyiben elítélik őket, akkor akár nyolc évig terjedő börtönt is kaphatnak.

Szkander bég tér, Tirana Forrás: Anadolu Agency via AFP/2020 Anadolu Agency/Olsi Shehu

Az év során korábban az egykori főügyész ellen emeltek vádat eltitkolt vagyon birtoklása miatt.
A balkáni országban négy évvel ezelőtt, 2016-ban igazságügyi reform kezdődött a korrupció felszámolása, az albán bírók és ügyészek politikai függetlenségének megteremtése érdekében. Az Európai Unió és az Egyesült Államok szakértőinek segítségével megalkotott igazságügyi reformot a tiranai törvényhozás egyhangúan jóváhagyta.

A reform keretében

két év alatt az ország mintegy 800 bírójának és ügyészének egynegyedét átvilágították.

Többségüket elbocsátották, aminek következtében számos felső bíróság működésképtelenné vált.

A reform végrehajtását az Európai Unió feltételként szabta Albániának, annak érdekében, hogy megindulhasson a teljes uniós tagságról szóló tárgyalássorozat. Márciusban az unió európai ügyekkel foglalkozó tanácsa politikai megállapodásra jutott arról, hogy meg lehet kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával, bár a folyamat kezdési időpontját nem tűzték ki.