Airbnb lakásokba költözött a városi drogpiac Párizsban

2020.05.10. 19:57

A kijárási korlátozásokat követően a városi Airbnb lakásokban a buliszervezők mellett megjelentek a drogterjesztők és a prostituáltak is így kijátszva a karantént. A bérelt alvilág felszámolására a rendőrség már több lakást is lefoglalt - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Óriási partik, drog és prostitúció Párizs Aribnb lakásaiban. A március közepe óta életben lévő kijárási korlátozások életbe lépése óta a rendőrség már több lakást is lefoglalt, mivel azok illegális tevékenységeknek adtak otthont.

A város 17. kerületében például a helyi drogterjesztők költöztek be a kiadó lakásokba, míg a Chemps-Élysées környékén a prostitúció éli virágkorát.

Egy francia házaspár arról számol be, hogy bár ők minden korlátozást betartottak, saját bőrükön tapasztalták, hogy mekkora üzlet azok megszegése. Tulajdon háztömbjükben ugyanis több óriási bulit is rendeztek, egy 130 négyzetméteres bérelt lakásban és több fiatalkorút is láttak bemenni az ilyen bulikra. Elmondásuk szerint a rendőröket többször is kihívták már az illegális szórakozóhely felszámolására, azonban nem sokkal utána "minden kezdődik elölről".

Ian Brossat a kommunista párt képviselője "drámainak" nevezte a helyzetet és felháborodott, hogy

az Airbnb piacot most "drogterjesztésre, prostitúcióra és féktelen partikra használják".

Mindezek ellenére a lakhatásügyi miniszter a fővárost teszi felelőssé az alvilági tevékenységekért és úgy fogalmazott, hogy ha valaki bűncselekményt gyanít, akkor a fővárosi rendőrségnek jelentse.