New York és Massachusetts államban csökken az új fertőzések száma

2020.05.14. 00:58

New York és Massachusetts államban csökkent, több más amerikai szövetségi államban ugyanakkor emelkedett az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek és a halálos áldozatok száma a szerdai bejelentések szerint.

Szokásos napi sajtókonferenciáján Andrew Cuomo, New York kormányzója elmondta, hogy kedden 166 beteg halt meg a COVID-19 miatt. Az új fertőzöttek száma oly mértékben csökkent, hogy immár lehetővé vált, hogy az állam 12 megyéjében ismét végezhessenek nem a járvánnyal összefüggő - és ezért eddig elhalasztott - műtéteket is.

Egyben arról is beszámolt, hogy vizsgálatot indítanak 102 gyerek megbetegedése ügyében, akik gyaníthatóan a Covid-19 szövődményeként említett toxikus sokkban vagy a véredényrendszer kitágulásával és súlyos gyulladásával járó Kawasaki-kórban szenvednek. Három kisgyerek is meghalt.

E beteg gyerekek 60 százalékánál kimutatták a koronavírus-fertőzést, 70 százalékukat intenzív osztályon kezelik, 19 százalékukat pedig lélegeztetőgépen tartják. Mivel nem mutatták a fertőzés tüneteit, őket eleinte nem is vizsgálták COVID-19-re - mondta a kormányzó, és felhívta a szülők figyelmét, hogy amennyiben gyerekeiknél gyors szívverést, letargiát, a bőr színében bekövetkezett változásokat, lábdagadást észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz.

Letitia James, New York állam főügyésze szerda délutáni közleményében arra szólította fel az állam, de elsősorban is New York város rendőrségét, hogy foglalkozzon a társadalmi elkülönülés előírásainak betartatásakor tapasztalható rendőri erőszakkal, amely különösen a fekete és a spanyolajkú közösségeket sújtja. Közleményében James hangsúlyozta, hogy "a fehér bőrű közösségekben New York város rendőrsége állítólag másként reagál" az elővigyázatosságot követelő intézkedések betartatásakor, mint a fekete, vagy a spanyolajkúak körében.

Letitia James bejelentette, hogy vizsgálatot indított, miután az elmúlt napokban számtalan sajtóinformáció és videofelvétel került nyilvánosságra a kisebbségek elleni rendőri agresszivitásról.

Emberek sétálnak egy parkban a New Jersey állambeli Hobokenben 2020. május 8-án. A háttérben a New York-i Manhattan felhőkarcolóiForrás: MTI/AP/Frank Franklin Ii

Massachusetts kormányzója, Charlie Baker szerdán arról tájékoztatott, hogy az északkeleti államban április 6-a óta kedden volt a legkevesebb halálos áldozata a járványnak: 33 beteg halt meg. Intenzíven folynak a szűrések, kedden például 6700 új tesztet végeztek, és ezek 870 esetben bizonyultak pozitívnak. Az államban még mindig legalább háromezer fertőzöttet kezelnek kórházban.

New Jersey kormányzója, Phil Murphy viszont arról számolt be szerdán, hogy az államban folyamatosan növekszik az újonnan diagnosztizált fertőzések száma, s előző nap 197 volt a halálos áldozatok száma. Kedden 1028 új fertőzést regisztráltak, és ezzel több mint 141 ezerre emelkedett a fertőzöttek száma.

Washington az új gócpont

A járvány új gócpontjaként számon tartott szövetségi fővárosban, Washingtonban Muriel Bowser polgármester bejelentette, hogy június 15-ig meghosszabbítja a kijárási korlátozásokat. A városban eredetileg május 15-én oldották volna fel a szigorítások egy részét.

A koronavírus-járvány miatt szerdán - ügyvédjei kérésére - szabadon bocsátották a börtönből Paul Manafortot, Donald Trump amerikai elnök 2016-os elnökválasztási kampányának egyik volt vezetőjét. Manafort 2018 júniusától egy pennsylvaniai börtönben töltötte a banki és adócsalásért, valamint lobbitevékenységgel kapcsolatos bűncselekményekért kiszabott hét és fél éves börtönbüntetését. A büntetés hátralévő éveit házi őrizetben töltheti le.