Abe Sindzó japán kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy a szigetország 47 prefektúrájából 39-ben feloldják a koronavírus miatt életbe léptetett rendkívüli állapotot.

A fertőzöttebb régiókban - Tokióban, Oszakában, Hokkaidón, Kanagavában, Szaitamában, Kiotóban, Hjóbóban és Csibában - továbbra is érvényben marad a rendkívüli állapot.

Nisimura Jaszutosi, a gazdasági újjáélesztéséért felelős miniszter elmondta, hogy 39 prefektúrában csökkent a fertőzöttek száma, és megfelelő a kapacitás a betegek ellátására. A tárcavezető a korlátozások feloldásának lehetőségeit mérlegelő tanácsadó testületnek azt mondta: ezekben a prefektúrákban indokolt a rendkívüli állapot feloldása. 

Védőmaszkos utasok a tokiói Sinagava pályaudvaron 2020. május 14-énForrás: MTI/EPA/Majama Kimimasza

A kormány mindazonáltal továbbra is elővigyázatosságra inti a helyieket, és azt kérte tőlük, hogy ne utazzanak azokba a prefektúrákba, ahol még nem oldották fel a korlátozásokat, kerüljék a tömeget, a zárt helyeket és a fizikai közelséget honfitársaikkal.

A japán miniszterelnök április elején rendkívüli állapotot hirdetett a koronavírus által leginkább érintett hét városi körzetre, amelyet április 16-án az egész országra kiterjesztett. A korlátozások eredetileg május 31-ig lettek volna érvényben a 47 prefektúrában.

Japánban 16 049 fertőzöttje és 678 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.