Gránátokkal és pisztolyokkal támadtak a rendőrökre brazil drogkereskedők

Vágólapra másolva!
A brazil rendőrség rajtaütött drogkereskedőkön pénteken egy riói favelában, és tűzpárbajban megölt tíz embert.
Vágólapra másolva!

A katonai rendészet egyik elitalakulata egy drogbáró után kutatott a Rio de Janeiro északi részén lévő Complexo de Alemao nevű szegénynegyedben, és az egyik háznál, amely a hatóságok információi szerint a drogkereskedők fegyverraktáraként szolgált, bűnözők tüzet nyitottak a kommandósokra, valamint kézigránátokat dobtak feléjük. Ekkor tört ki a tűzpárbaj, amelyben meghalt többek között a keresett drogbáró, és egy rendőr is megsebesült. A rendőrök lőfegyvereket, 85 kézigránátot és kábítószert találtak a házban - olvasható a rendőrség közleményében.

Kevés segítséget kapnak

A tűzpárbaj után öt sebesültet kórházba szállítottak, de ott mind életét vesztette. Öt ember holttestét pedig a favela lakói vitték ki a negyed bejáratához, és egymás mellett lefektették. Többtucatnyian összegyűltek ott ezután, és egy kisebb tüntetés alakult ki. Arra panaszkodtak az emberek, hogy a kormány vajmi kevéssel segíti a szegény közösségeket a koronavírus-járvány idején, miközben a rendőrségi akciók száma nem csökkent.

Név nélkül nyilatkozó tisztségviselők elmondták, hogy a megölt bandavezér 2016-ban megszökött a börtönből. Az év első három hónapjában a riói rendőrség akciói során 429 embert ölt meg, ami alig marad el a tavalyi adatoktól.