Brit oktatási miniszter: Júniustól részlegesen nyithatnak az iskolák

London, 2020. április 30. Dél-londoni lakosok 2020. április 30-án részt vesznek a tapsoljunk a rólunk gondoskodóknak mottóval meghirdetett hetenkénti akcióban, amikor az emberek Nagy-Britannia-szerte tapssal köszönik meg mindazok tevékenységét, akik a koronavírus-járvány alatt a lakosság biztonságáért, egészségéért, ellátásáért, az ország működőképességének fenntartásáért dolgoznak. MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga
Vágólapra másolva!
Nagyon korlátozott mértékben és feltételesen újraindulhat júniustól a tanítás a koronavírus-járvány miatt bezárt nagy-britanniai iskolákban - mondta szombaton a brit oktatási miniszter.
Vágólapra másolva!

Gavin Williamson, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta szombat este a Downing Streeten, elmondta: ha a koronavírus-fertőzési ráta tovább csökken,

június 1-jétől az általános iskolák nulladik, első és hatodik osztályos tanulói visszatérhetnek iskoláikba.

Az angol-walesi közoktatási rendszerben a nulladik osztály - reception class - gyakorlatilag az óvoda utolsó évének felel meg és 4-5 éves gyerekek járnak oda. Az első osztályba az 5-6, a hatodik osztályba a 10-11 éves gyerekek járnak.

Dél-londoni lakosok 2020. április 30-án részt vesznek a tapsoljunk a rólunk gondoskodóknak mottóval meghirdetett hetenkénti akcióban. Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Williamson elmondta: nyitás esetén is a szokásosnál kisebb, legfeljebb 15 fős osztálylétszámokkal kezdődhet az iskolai oktatás. Hozzátette:

készülnek a tervek az oktatás szakaszos és korlátozott elkezdésére a tízedik és a tizenegyedik osztályokban,

amelyek az angol-walesi rendszerben már a középiskolának felelnek meg.

A tizenegyedikesek a tanév végén záróvizsgát tesznek, amelynek eredményétől további tanulmányi előmenetelük függ.

Jenny Harries angliai tisztifőorvos-helyettes a szombati tájékoztatón elmondta: a jelek egyértelműen arra vallanak, hogy a gyerekeket az új koronavírus korántsem betegíti meg annyira, mint az idősebb korosztályokat, és az adatokból úgy tűnik, hogy

a gyerekek kisebb valószínűséggel adják tovább a fertőzést másoknak.

Harries professzor hozzátette: erre vall egyebek mellett az is, hogy a szűrővizsgálatok alapján a tanárok között alacsonyabb a koronavírus-fertőzöttség, mint más, közösségi tevékenységet végző foglalkozási ágak tagjai körében.

A szombati sajtótájékoztatón ismertetett adatok szerint eddig 2 489 563 koronavírus-szűrést végeztek el Nagy-Britanniában, ebből 136 486-ot az előző egy napban, ami napi rekord.

Sétáló emberek egy kelet-londoni utcán a koronavírus-járvány idején 2020. május 9-én. Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

A szűrővizsgálatokon eddig 240 161 koronavírus-fertőzést azonosítottak;

az utóbbi egy napban 3451 új esetet szűrtek ki.

A szombati adatok szerint az előző este zárult 24 órában 468-an haltak meg a koronavírus-járványban, így a nagy-britanniai halálos áldozatok száma 34 466.

Jenny Harries ugyanakkor a sajtótájékoztatón leszögezte:

Az angliai tisztifőorvos-helyettes kijelentette, hogy ez igen biztató folyamat.

Harries professzor grafikonnal illusztrált kimutatása szerint május 14-én - a legutóbbi olyan napon, amelyről teljes körű felvételi adatok vannak - már csak 739 páciens került kórházba Nagy-Britanniában a Covid-19 betegség miatt.

Jenny Harries hangsúlyozta, hogy egy héttel korábban még 971, a járvány nagy-britanniai tetőzésének időszakában pedig naponta több ezer koronavírus-beteg került kórházba. Hozzátette: a koronavírus-járvány csúcspontján a brit kórházak kritikus ellátást nyújtó osztályain az ágyak több mint 50 százalékában koronavírus-betegeket kezeltek,

pénteken azonban ez az arány már nem haladta meg a 20 százalékot.

Az angliai tisztifőorvos-helyettes kiemelte, hogy a Covid-19 betegséggel kórházban ápolt betegek abszolút számának változását jelző grafikon is immár Nagy-Britannia minden országrészében a megfelelő irányba tart.

A szombaton ismertetett adatok szerint jelenleg országosan 10 484 koronavírus-beteget kezelnek a brit kórházakban, csaknem másfél ezerrel kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt.