Egy vezető amerikai elemző szerint az Európai Unió autokratikus berendezkedésű

Európai Bizottság épülete, Berlaymont, Brüsszel
Belgium, Brussels, EU Area, Berlaymont Building, HQ of the EU Commision, exterior
Vágólapra másolva!
Anna Wellisz, a White House Writers Group egyik igazgatója a magyar közszolgálati rádiónak adott vasárnapi interjújában úgy fogalmazott: miközben az Európában két legsikeresebb jobbközép kormány vezette Magyarországot és Lengyelországot minősítik autokratikusnak, addig ez teljes mértékben az EU-ra igaz, amely valódi döntőbíróvá válik abban, hogy ki szabad és ki nem – írja az interjút szemléző V4NA nemzetközi hírügynökség.
Vágólapra másolva!

A lengyel származású igazgató véleménye alapján az Európai Bíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság tulajdonképpen az Európai Unió kapcsolt részei, az Európai Néppárt (EPP) elnöke,

null

null

Úgy tűnik, mintha azért üldöznék a kormányokat, hogy megbuktassák őket, majd hozzátette:

- hangsúlyozta Anna Wellisz.

Kitért arra is, hogy

nyugaton a baloldali politikai elit és értelmiség átváltozott globalistává.

Ugyanakkor ott vannak azok, akik nem hajolnak meg a nemzetközi intézmények előtt, akik nem ismerik el, hogy a nemzetek feletti, globalista megoldások előbbre valók a nemzetieknél.

Hozzáfűzte:

Anna Wellisz szerint a nemzetek feletti NGO-kat is egyebek mellett az köti össze, hogy gyűlölnek mindent, ami hagyományos és nemzeti. Úgy vélekedett: a megoldás az, hogy létre kell hozni a velük párhuzamos szervezeteket.

- jelentette ki a White House Writers Group vezető munkatársa.