Csökken a halálos áldozatok száma Spanyolországban

2020.05.18. 19:50

Spanyolországban 59-en haltak meg a koronavírus-járványban az elmúlt 24 órában. A halálozás már második napja maradt száz alatt - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn.

A tartományok jelentéseiből készült összesítés szerint a fertőzés 

eddig 27 709 halálos áldozatot követelt. 

A halálozási ráta hét héttel ezelőtt 11 százalékos volt, két hete pedig 2 százalékra csökkent. 

Az országban az elmúlt egy napban 285 új koronavírusos esetet regisztráltak, míg összesen 231 606 fertőzöttet tartanak nyilván. 

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója napi online sajtótájékoztatóján Madridban azt mondta, hogy négy napra csökkent az az időszak, ami az első tünetek megjelenésétől a fertőzés igazolásáig tart. 

Korábban 7-17 nap is eltelt a kettő között" 

- tette hozzá.

Koronavírus elleni védőruhába öltözött egészségügyi dolgozók Vigóban, észak-nyugat Spanyolországban április 16-ánForrás: AFP/Miguel Riopa

Katalóniában, ahol a madridi autonóm közösség után a legtöbb, mintegy 56 ezer fertőzöttet szűrtek ki eddig, a helyi kormány bejelentette, 

hogy egymillió tesztet végeztet el a lakosság átfertőzöttségének megismerésére. 

A kutatásban külön vizsgálják az egészségügyben és a létfontosságú ágazatokban dolgozókat.

A dél-európai országban hétfőtől tovább lazítottak a járványügyi korlátozásokon, területének 70 százalékán lépett érvénybe az enyhítés úgynevezett egyes fázisa, amelyben például a családtagok két hónap után először újra meglátogathatják egymást otthonukban. 

Emellett létszámkorlátozással ugyan, de kinyithatnak az éttermek teraszai, a kulturális és vallási intézmények is. 

Az óvintézkedéseket fokozatosan várhatóan június végéig oldják fel országosan.

Vendégek egy bár teraszán a spanyolországi Pamplonában 2020. május 16-án. Navarra tartományban a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások első fázisában megnyithattak az éttermek és a kávézókForrás: MTI/EPA-EFE/Villar López

Az enyhítések hatására a baszk és a galíciai autonóm kormányok is bejelentették, július 12-én tartják meg a helyhatóság választásokat, amelyeket a járvány miatt nem tudtak megrendezni az eredetileg kiírt április 5-i időpontban.

A spanyol kormány kedden ismét, 

immár ötödször kezdeményezi a törvényhozásnál a május 24-ig érvényben lévő szükségállapot meghosszabbítását, 

de ezúttal nem 15 napra, hanem "körülbelül egy hónapra", amíg tart a járványügyi korlátozások fokozatos, négy fázisban tervezett feloldása.

A kisebbségi koalíció javaslata egyelőre nem rendelkezik az elfogadásához szükséges parlamenti támogatottsággal.