Az egyik párizsi elővárosban már három napja tartanak a helyiek és a rendőrök közötti utcai háborúk, erről ír a V4NA nemzetközi hírügynökség. Egy elővárosi fiú - a 18 éves Sabri - felborult a motorjával és meghalt, mert a rendőrök elől menekült. Ennek drámai abszurditását az adja, hogy a rendőrök észre sem vették előtte, nem is akarták igazoltatni. Azóta éjszakánként a helyi fiatalok életveszélyes petárdákkal és Molotov-koktélokkal vadásznak a rendőrökre.

Minden este - már harmadik napja - a Párizs melletti Argenteuil-ben valósággal vadásznak a rendőrökre az elsősorban bevándorló hátterű fiatalok, miután egy fiatal motoros halálos balesetet szenvedett. Ugyanis megijedt, hogy a rendőrök igazoltatni akarják. Helyi fiatalok azóta szemeteseket és autókat gyújtottak fel, illetve tűzijátékkal és Molotov-koktéllal támadtak a rendőrökre.

A helyiek "Igazságot Sabrinak" jelszóval támadják a rendőröket, ily módon akarják megtorolni a 18 éves fiatalember halálát, aki bukósisak nélkül motorozott, majd nekihajtott egy villanyoszlopnak. A balesetért a rendőröket okolják, holott már az államügyész is megerősítette, hogy a rendőrautó nem követte a fiatal motorost, és nem is akarták igazoltatni, ez azonban nem érdekli a bűnözőket, folytatják a rendőrök elleni támadásokat.

A zavargások átterjedtek más, közeli városokra is, az Argenteuil-lel szomszédos Sartrouville-ban több helyen is tűzijátékkal lőtték a rendőröket, Bezons-ban pedig hatalmas tűz volt.

Az utóbbi időben megnövekedett balesetek ellenére egyre gyakoribbak és persze veszélyesebbek a motoros rodeók, több városban is bandába verődve randalíroznak a fiatalok.

Nantes-ban is történt egy halálos baleset, itt egy 17 éves halt meg, az esetről a franceinfo közszolgálati médium számolt be rendőrségi források alapján. A fiatal a balesete előtt egy motoros rodeóban vett részt, szintén sisak nélkül, feltehetően emiatt szenvedett olyan súlyos sérüléseket. A járdára zuhant és betört a feje. A fiú a baleset idején egyedül volt, rendőrautó nem volt a közelben. Franciaországban az utóbbi pár évben rendkívül megnőtt a városi motoros rodeók gyakorisága, olyannyira, hogy 2018-ban még egy törvényt is elfogadtak a száguldozók szigorúbb büntetéséről.

A rendőrökre azonban nem csak Franciaországban támadnak rá, az SLFP belga rendőrségi szakszervezet által készített felvételen az látható, amint Brüsszel Anderlecht nevű kerületében a járókelők szó szerint rátámadnak az intézkedő rendőrökre. A szakszervezet alelnöke, Vincent Houssin a Het Nieuwsblad napilapnak elmondta, hogy súlyos bűncselekményeket elkövető férfit akartak letartóztatni, amikor a bűnözővel szimpatizálók rátámadtak a rendőrökre.