Horvátország május végén több határszakaszt is felold, köztük a magyart is

Zágráb, 2020. május 11. Védőmaszkot viselő vendég ül egy zágrábi kávéházban 2020. május 11-én. Horvátországban ezen a napon kinyitottak a kávézók, éttermek, szállodák és megindult a közlekedés a városok között, miután a kormány elkezdte enyhíteni a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat. MTI/EPA/Antonio Bat
Vágólapra másolva!
Horvátország még nem hirdeti ki hivatalosan a koronavírus-járvány végét, ez egy új fertőző betegség, és számos kihívással kell még szembenézni - mondta újságíróknak nyilatkozva Vili Beros egészségügy-miniszter csütörtökön. Ezek mellett azonban több határszakaszt megnyit az ország, és enyhítenek is.
Vágólapra másolva!

Zágráb a járvány enyhülésével - szigorú óvintézkedések mellett - fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot. Ugyanakkor

továbbra sem lehet 40 fő feletti csoportos összejöveteleket tartani és sporteseményeket rendezni az országban.

Ennek feloldását május végére tervezi a kormány.

Horvátország közel két hete a határait is újranyitotta: beléphetnek azok a külföldi állampolgárok, akik üzleti vagy más gazdasági érdekeltség miatt, valamint halaszthatatlan személyes okokból utaznak az országba. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket Zágráb Szlovéniával közös határán a múlt hét végén teljesen feloldotta. Gari Cappelli idegenforgalmi miniszter

a korlátozások feloldását jelentette be május 29-től Szlovákiával, Csehországgal, Magyarországgal és Ausztriával is.

Ezt megelőzően mobiltelefonos alkalmazás bevezetését tervezik a beutazások meggyorsításának elősegítése érdekében.

Védőmaszkot viselő nő száll le egy vonatról egy zágrábi pályaudvaron 2020. május 11-én. Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

Amint közös megállapodás alapján megnyílnak a határok az említett országok állampolgárai előtt, és sikerül a németekkel, valamint később a lengyelekkel is megegyezésre jutni, Horvátország teljes idegenforgalmának több mint 60 százalékát helyreállíthatja - hangsúlyozta a tárcavezető.

Közben több százan tüntettek csütörtökön Zágrábban.

A vállalkozók egyesületének és a közúti személyfuvarozók szervezetének tagjai azt követelték a kormánytól, hogy határozza meg a hitel- és lízingmoratórium pontos feltételeit, hosszabbítsa meg a munkahelyek megmentésére vonatkozó intézkedéseket, álljon elő világos tervvel az idegenforgalmi szezont illetően, és engedélyezze a 300 főnél nagyobb összejöveteleket, hogy talpra állhasson a rendezvényszervezési ágazat.

A válságstáb közleménye szerint egy nap alatt hárommal,

2234-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és senki nem halt meg a Covid-19-betegség következtében,

a járvány halálos áldozatainak száma így 96 maradt. Az első fertőzés közel három hónappal ezelőtti megjelenése óta 1978 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

Védőmaszkot viselő vendég ül egy zágrábi kávéházban 2020. május 11-én Forrás: MTI/EPA/Antonio Bat

A szomszédos Szlovénia egy hete hirdette ki hivatalosan a járvány végét, elsőként az Európai Unióban. A válságstáb közlése szerint szerdán nem nőtt, így 1468 maradt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és egy ember halt meg a Covid-19-betegség következtében, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 105-re emelkedett. Ezt megelőzően

öt napig nem regisztráltak halálesetet Szlovéniában.