Elpusztult a moszkvai állatkert világháborús bombázást is túlélt aligátora

Saturn
Vágólapra másolva!
Kimúlt Szaturn, a legkevesebb 84 éves mississippi aligátor, amely 1943-ban Berlinben megszökött a fogságból egy szövetséges bombázás után, majd Moszkvában töltötte el matuzsálemi hosszúságú életének nagy részét - közölte a hétvégén az orosz főváros állatkertje.
Vágólapra másolva!

A hüllő, amely az Egyesült Államokban született, 1936-ban került a berlini állatkertbe. Egy légitámadást követően kiszabadult, és három telet is kihúzott, mígnem 1946-ban brit katonák rátaláltak és átadták a szovjeteknek.

A Szaturnról megjelent feljegyzések szerint

az aligátor szeszélyes volt és az ételben válogatós.

Ahogy korosodott, úgy kezdett el húzódozni a tőkehaltól, és egyre inkább a lazac volt fogára való.

A gondozóihoz ragaszkodott, és szerette, amikor kefével tisztogatták. Az állatkert látogatói viszont nem voltak mindig barátságosak vele, főleg amikor időről időre lábra kapott az a - valótlan - híresztelés, hogy valamikor Hitler kedvenc állata volt. Előfordult, hogy üveggel dobálták meg, főleg a múlt század utolsó évtizedében.

Egyszer fejen találta egy ittas vendég, és az állatorvosoknak meg kellett küzdeniük az életéért. Az aligátor emellett nagy szerencsével azt is túlélte, amikor a 80-as években leszakadt terráriumának betonfödémje.

A Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap vasárnapi száma szerint Szaturn utódok nélkül pusztult el, bár hosszú élete folyamán több nősténnyel is összezárták. A 60-as években például Chicagóból kapott menyasszonyt, Sipkát, akivel szintén párosodott, de a tojások mindig "üresnek" bizonyultak.
A lap azt írta, hogy Sipka épp tojásrakás közben pusztult el, és Szaturn nehezen viselte a veszteséget.

Sokáig nem nyúlt a táplálékhoz, de végül megbékélt a sorssal.

Matuzsálemi kort ért meg, mert a mississippi aligátorok a szabadban általában 45-55 évig élnek. A BBC orosz nyelvű szolgálata szerint ez ritka, de a belgrádi állatkertnek is van egy ilyen ragadozója, amely szintén betöltötte már 80-at.

Szaturn emlékét a moszkvai állatkert közleménye szerint a Darwin Múzeumban fogják megörökíteni. Ez a sajtóban megjelent feltételezések szerint azt jelenti, hogy kitömött állapotban továbbra is látogatható lesz.