Szijjártó Péter: Szeretnénk, ha Magyarország nem lenne téma a romániai választási kampányokban

SZIJJÁRTÓ Péter; KELEMEN Hunor
Kolozsvár, 2020. május 26. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (j) sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően a szövetség székházában Kolozsváron 2020. május 26-án. MTI/Kiss Gábor
Vágólapra másolva!
Szeretnénk, ha Magyarország nem lenne téma a közelgő romániai helyhatósági és parlamenti választások kampányában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen tartott keddi, kolozsvári sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A külügyminiszter úgy vélekedett: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közvetítésével jó kapcsolat alakult ki a járvány idején Magyarország és Románia között, de pár romániai nyilatkozat „ezzel ellentétes irányba haladt".

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke sajtótájékoztatót tart megbeszélésüket követően a szövetség székházában Kolozsváron 2020. május 26-án. Forrás: MTI/Kiss Gábor

Szijjártó Péter kijelentette: megérti, hogy a száz éve hozott trianoni döntés a román és a magyar nemzet számára teljesen mást jelenthet.

Közölte:

A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette: „mi a Romániával való kapcsolatot a kölcsönös tiszteletre alapozzuk".

Azt is megemlítette, hogy mind Magyarországnak, mind a romániai magyaroknak az az érdekük, hogy jó legyen a kapcsolat a két ország között.

„Azt kértük, hogy erőforrásként tekintsenek az itt élő magyarokra. Olyan erőforrásként, amely összeköt, és hozzájárul Románia teljesítményéhez. Azt kértük, hogy segítsék az itteni magyarokat, hogy megélhessék a magyarságukat, használhassák nemzeti jelképeiket és anyanyelvüket, ápolhassák hagyományaikat" - fogalmazott a miniszter. Hozzáfűzte: Magyarország is így tesz a területén élő románokkal.

Szijjártó Péter közölte, hogy

Azt is hozzátette, hogy

az óvodafejlesztési program keretében nyújtott 25 milliárd forint magyar állami támogatásból 79 új óvoda és bölcsőde épült Romániában, és 385 újult meg.

A gazdaságfejlesztési programra is kitért, melyet - mint fogalmazott - Magyarország folytatni szeretne.

A külgazdagási és külügyminiszter külön kiemelte:

Románia külügyminisztere új megegyezést kért erről a kérdésről.

„Ha erre szükség van, próbáljuk minél hamarabb letárgyalni" - jelentette ki.

Azt is megismélete, hogy Teodor Melescanu korábbi külügyminiszterrel szóbeli megállapodásuk volt a programról.

Újságírói kérdésre Szijjártó Péter elmondta: nem kellett kibékülnie Bogdan Aurescu román külügyminiszterrel, mert soha nem volt nézeteltérésük. Szijjártó Péter Kolozsvárról Gyulafehérvárra utazott Kovács Gergely februárban beiktatott római katolikus érsek meghívására. Kelemen Hunor a sajtótájékoztatón köszönetet mondott Magyarország kormányának a járvány idején nyújtott támogatásért.

Az RMDSZ elnöke emlékeztetett rá:

az elmúlt 4-5 hét magyarellenes hangulatban telt Romániában.

Klaus Iohannis államfő megbélyegző kijelentése nyomán magyarellenességi versenyfutás indult a román politikai szereplők között. Kelemen Hunor reméli, hogy ez „nem maraton, hanem csak egy sprint".

Örömét fejezte ki, hogy egy közvélemény-kutatás szerint

a román emberek többsége nem tekinti a magyarokat hazaárulóknak, és a román közvélemény-formálók jelentős része is elítélte az államfő magyarellenes nyilatkozatát.

Úgy vélte:

Kelemen Hunor szerint a román parlamenti képviselők szerdán gesztust tehetnek a magyarság felé azzal, hogy megszavazzák: március 15. legyen a romániai magyarok ünnepe (a javaslatot a Képviselőház illetékes szakbizottsága elutasította).

A trianoni évforduló a románoknak öröm, a magyaroknak pedig fájdalom - mondta Kelemen Hunor.

Hozzátette: amikor törvénnyel akarják e napon a magyarokat ünneplésre kényszeríteni, az olyan, mintha azt kérnénk egy árva gyerektől, hogy ünnepelje meg az édesanyja halálának évfordulóját.

- fogalmazott az RMDSZ elnöke.

A kétoldalú megbeszélésről Kelemen Hunor a következőképpen számolt be a közösségi oldalán:

A teljes sajtótájékoztató alább tekinthető meg: