Szijjártó Péter: Európának nem kellene úgy tennie, mintha nem akarna jó kapcsolatot Kínával

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2020. május 29. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a versenyképesség-növelő program támogató okiratainak átadásán a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. május 29-én. A rendezvényen újabb három cégvezető vehetett át támogatói okiratot. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
Egyetlen európai országnak sem kellene úgy tennie, mintha nem lenne érdekelt abban, hogy jó kapcsolatot tartson fenn Kínával - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán, az Európai Unió külügyminisztereinek az EU és Kína kapcsolatáról szóló online tanácskozás után.
Vágólapra másolva!

Itt lenne az ideje az őszinte és egyenes beszédnek, világosan látszik ugyanis, hogy amikor kínai beruházásokért, exportlehetőségekért versenyzünk, a többi európai országgal versenyzünk, csakúgy, mint a lélegeztetőgépek és más egészségügyi védekezéshez szükséges eszközök beszerzésekor - írta Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Bruzák Noémi

- emelte ki a magyar diplomácia vezetője.

A miniszter elmondta: az európai szabályozások és nyilatkozatok nem szolgálhatják azt a célt, hogy nagy nyugat-európai országok gazdasági és piaci hátrányokat okozzanak a kis európai országoknak a Kínával folytatott gazdasági együttműködésben.

- tette hozzá.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott:

Sok tízmilliárd dollárnyi beruházás és sok tízmilliárd dollárnyi kereskedelmi forgalmat bonyolítanak le ők is a kínaiakkal - írta a miniszter.