A járvány kezdete óta a legalacsonyabb az új betegek és a halottak száma Nagy-Britanniában

2020.06.01. 22:29

A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások több mint két hónappal ezelőtti bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek száma Nagy-Britanniában.

Matt Hancock egészségügyi miniszter, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta hétfő este a Downing Streeten, azt mondta, az előző este zárult 24 órában 111 beteg haláláról érkezett bejelentés,

így országosan eddig 39 045 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.

Hancock tájékoztatása szerint a vasárnap délelőttől hétfő délelőttig számolt 24 órában 1570-nel nőtt az új koronavírus-fertőzések száma. Mindkét napi adat a legalacsonyabb azóta, hogy a brit kormány március 23-án korlátozásokat rendelt el a koronavírus-járvány megfékezésére. Hétfőig 4 484 340 szűrést végeztek országszerte, és e vizsgálatok közül 276 332-nek lett pozitív az eredménye.

Egy csapat fiatal a Holland Park Avenue úton London nyugati részén 2020. június 1-jénForrás: AFP/Tolga Akmen

Az egészségügyi miniszter elmondta, hogy szombaton - a legutóbbi olyan napon, amelyről teljes körű adatok vannak - 479-en kerültek kórházba Covid-19 miatt. Hancock azt mondta, hogy a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma a járvány csúcspontján, április 2-án még 3121-gyel emelkedett egyetlen nap alatt.

Jelenleg 606 beteg szorul lélegeztetőgépes kezelésre,

és ez is a legalacsonyabb szám március vége óta. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lélegeztetőgéppel felszerelt kórházi ágyak mindössze 9 százalékán kezelnek koronavírus-betegeket. A koronavírus-járvány csúcspontján a brit kórházak kritikus ellátást nyújtó osztályain az lélegeztetőgépes ágyak több mint 50 százalékában Covid-19-ben szenvedő pácienseket kezeltek.

Emberek London nyugati részén 2020. június 1-jénForrás: AFP/Tolga Akmen

A nem intenzív ellátásban részesülőkkel együtt jelenleg 7541 koronavírus-beteget kezelnek országszerte a brit kórházakban. Ez szintén a legalacsonyabb szám március vége óta.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy győzelemre állunk a koronavírussal vívott csatában, de a járványnak még nincs vége és ezért még nem lehet túl messzire menni a korlátozások enyhítésével

– mondta az egészségügyi miniszter.

Az első jelentősebb enyhítési lépések között szerepel, hogy

hétfőtől részlegesen újraindult a tanítás a brit iskolákban,

emellett kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések is, amelyeknek van megfelelő szabadtéri bemutatóterük.

Szájmaszkot viselő férfi London nyugati részén 2020. június 1-jénForrás: AFP/Tolga Akmen

Két hét múlva, június 15-én az összes olyan brit üzlet is kinyithat, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít.

Az éttermek, a pubok, a színházak és a mozik továbbra is zárva tartanak,

azonban az éttermek házhozszállításra vehetnek fel rendelést.

Enyhültek a lakossági kapcsolattartást korlátozó előírások is.

Hétfőtől hatfős, nem egy háztartásban élő csoportok találkozhatnak szabadtéren

és nemcsak közterületen, hanem például magánházak kertjeiben is, de a nem egy háztartásban élőknek továbbra is két méter távolságot kell tartaniuk egymástól.

A március 23-án érvénybe léptetett korlátozások alapján eddig kettőnél több, nem egy háztartásban lakó ember nem tartózkodhatott együtt közterületen, emellett a nem együtt élő családtagok és ismerősök sem látogathatták egymást.