Örményországban teljesen felépült a fertőzésből egy 101 éves asszony

örményország, koronavírus
Arcmaszkos idős férfi várakozik a jerevani Grigor Lusavorich Orvosi Központ bejáratánál 2020. június 1-én.
Vágólapra másolva!
Teljesen felépült a koronavírus okozta fertőzéséből egy 101 éves örmény asszony, aki május 16-án került kórházba - közölte kedden a jereváni egészségügyi intézmény sajtóközpontja.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az 1919-ben született Nazani Szimonjánt egy idősotthonból szállították kórházba, ahol megállapították, hogy koronavírus-fertőzése és kétoldali tüdőgyulladása van.

Az idős asszony

egy hétig feküdt az intenzív osztályon,

majd egy jóval átfogóbb kezelést követően teljesen felgyógyult, és elbocsátották a kórházból.

Örményországban továbbra is súlyos a Covid-19 okozta járványhelyzet. Egy nap alatt 517 új esetet regisztráltak, 19 beteg meghalt. Az igazolt fertőzöttek összesített száma elérte a 10 009-et - közölte kedden az egészségügyi minisztérium sajtószolgálata.

A betegségből eddig 3427-en gyógyultak fel.

Mind a fertőzöttek, mind a halottak számát tekintve a keddi adat meghaladta a korábbiakat. Eddig a 24 óra alatt megfertőzöttek legnagyobb száma 460 volt, a halottaké pedig 15.

Beteg várakozik a jereváni Grigor Lusavorich kórház előtt június 1-jén Forrás: AFP/Karen Minasyan

A kaukázusi országban május 14-én 30 nappal meghosszabbították a korábban elrendelt rendkívüli járványhelyzetet. Május 18-án újra elindult a közösségi közlekedés minden ága, kinyitottak az óvodák, sportlétesítmények és a bevásárlóközpontok. Május 25-től kötelező a szájmaszk viselése a boltok belső terében, valamint a külső helyszíneken.