Mi áll, kik állnak a legújabb párizsi zavargások mögött?

2020.06.07. 18:31

A koronavírus-járvány miatt, és hogy elkerüljék az amerikai utcai háborúkat, nem engedélyezte a francia rendőrség a szombati tüntetéseket. Ez azonban a radikális baloldali aktivistákat nem zavarta, ennek ellenére kirángatta az embereket az utcákra. Párizsban három tüntetés is volt, de Bordeaux-ban, Lyonban, Marseille-ben és Metz-ben is. Ott egyébként kővel megdobták a városi ügyészt, mert éppen megnézte, az igazságügyi palota előcsarnokában mekkora a kár, ugyanis az aktivisták oda is betörtek. Az ügyészt kórházba vitték. Egy neves esszéíró, aki a muszlim párhuzamos társadalom kialakulásának a kutatója is, azt mondta, hogy a szélsőbaloldal a régi osztályharcot a fajok harcára cseréli fel. Azaz, a (főleg muszlim) bevándorlókat a többségi társadalom, az állam ellen hergeli. A V4NA nemzetközi hírügynökség szerint újabb tüntetések várhatóak.

Céline Pina, szuverenista nézeteket valló, közismert francia esszéíró, hosszú interjút adott a Le Figarónak. Az iszlám-szakértőként is nyilvántartott tudós az "Adama Bizottság" 2020. június 2-ai illegális tüntetésével és Adama Traoré négy évvel ezelőtti halála miatt kialakult helyzettel foglalkozik.

Adama Traoré ügyével kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy június 2-án az „Adama Bizottság" tagjai többezres tüntetést szerveztek Párizsban az igazságügyi palota elé, az érvényben levő járványügyi intézkedések és a párizsi rendőrprefektus kifejezett tiltása ellenére. A tüntetés apropóját az adta, hogy a még 2016-ban csendőri intézkedés közben, de az eddigi szakértői vélemények szerint nem az intézkedés miatt meghalt Adama Traoré ügyében június 2-án újabb, a család által megrendelt (nem hivatalos) szakértői véleményt tettek közzé. Ez, szemben a bíróság által kért korábbi igazságügyi szakértői véleménnyel, amely nem talált összefüggést a csendőri intézkedés és Traoré halála között, azt állította, hogy a mali származású fiatalember halálához a csendőrök intézkedése vezetett. Fontos kiemelni, hogy több, korábban készült szakértői vélemény azt állapította meg, hogy Traoré, aki egyébként szívbeteg volt és a halál pillanatában is kábítószer hatása alatt állt, szívbetegségével összefüggésben halt meg.

Zavargások 2020. június 2-án Párizsban.Forrás: Hans Lucas via AFP/Edouard Monfrais

Céline Pina úgy látja, hogy az Adama Traoré halála körüli érzelmi hullámok legitimnek tekinthetők, viszont semmiképpen nem teszik elfogadhatóvá azt a dühöt és gyűlöletet, amelyet az ügyet csak ürügynek használó, a köztársaság-ellenes ideológiát hirdető, a közvéleményt manipuláló professzionális agitátorok szítanak. Bírálja az „Adama Bizottság" tevékenységét és a körülötte zajló médiafelhajtást, és mélységesen elítéli, ahogy a baloldali és az iszlamista szélsőségesek e "bizottságon" keresztül is manipulálják és ideológiai fogságba taszítják a külvárosok migráns hátterű fiataljait.

„Az áldozattá válás a mostani idők egyik számottevő folyamata, és csak most kezd igazán politikai szintre terelődni. Elegendő kitalálni, hogy valakit üldöznek, és máris megindokolható, hogy miért van szükség a legitim politikai erőszakra. Ebben a kontextusban bárki, akit a rendőrség kérdőre von vagy előállít valami miatt, áldozattá válik, a rendőr pedig a hóhér és a kínzó szerepébe kerül. Szükség van tehát „jókra", akiket „elnyomnak" és „rosszakra", akik az „elnyomók", és ez a megkülönböztetés különösen akkor nyer értelmet, ha sikerül mind a politikai, mind a társadalmi vitát erre az egyszerű konfliktusra redukálni. De ha tetszik, akkor úgy is sematizálható a képlet, hogy a fehérek vannak a feketék ellen, a rendőrök pedig a fiatal külvárosiak ellen", mondja Céline Pina.

Céline Pina, francia esszéíróForrás: Pierre Bouchacourt — OTRS ticket/Wikimedia Commons

„A gyűlölet és az agresszivitás ilyen légkörének kialakításához persze szükség van a félelemre, de leginkább az értelemmel szembeni olyan szenvedélyre, amely „magas lóról nyilvánít véleményt", és csak egyetlen nézetet tud elfogadni, a sajátját. És ezt nem azért teszi, hogy szembesüljön a valósággal, hanem azért, hogy vádoljon és tagadjon." Az esszéíró úgy látja, hogy a külvárosokban élők agyát évek óta mossák a dekolonizációs mozgalomból érkező baloldali militánsok, és akik itt élnek, nem feltétlenül értik meg az ideológiai hátterét a folyamatosan ismételt, szuggerált üzeneteknek, de a világi állam és a köztársaság értékeinek elutasítása, különösen, ha ezt az (iszlám) közösséghez tartozás szellemében teszik, rendkívül fogékony táptalajra hullik. Ez a mozgalom Franciaországot egy, a fasizálódás útjára lépett rasszista országként ábrázolja, ahol a fiatal észak-afrikaiaknak, feketéknek és/vagy muzulmánoknak nincs helyük, mert szisztematikusan diszkriminálják őket, és ahol a rendőrség valójában egy gyilkos, rasszista államnak és az ezzel cinkosságot vállaló fehér közösségnek a része.

Aki a francia belpolitikai helyzetet ismeri, pontosan tudja, hogy ebből semmi nem igaz. 2012 óta ráadásul a baloldal irányítja Franciaországot, a gyengekezű szocialista elnök, Francois Hollande után éppen Hollande egykori szocialista gazdasági minisztere, Macron következett. Emmanuel Macron (bár egyes döntései inkább ultraliberálisak) nem távolodott el baloldali gyökereitől, alapvetően bevándorláspárti elnök, a koronavírus-járvány idején is heteket késve volt hajlandó lezárni a határokat, éppen ideológiai megfontolásból.

Az áldozattá válásnak a logikája csak megerősítést nyer azokban a gyarmatosításellenes gondolatokban, amelyekhez baloldali mozgalmak is csatlakoznak

Pina elismeri, hogy Franciaországban létezik diszkrimináció, de azt is hozzáteszi, hogy „a nehéz negyedekben élő fiatalok tanulási színvonala még a középszintet sem nagyon éri el, gyakran viselkedésbeli problémáik is vannak, de leginkább az a gond, hogy képtelenek elfogadni bármiféle állami tekintélyt vagy szabályt. Ez egyben a realitás is, szögezi le. Egy „igazi" áldozatra általában 9 olyan jut, aki az iskolázottság vagy a képességek hiánya miatt lesz „áldozat". És ahelyett, hogy az említett mozgalmak szembenéznének a helyzetükkel és változtatni próbálnának rajtuk, inkább „beszippantják" ezeket a hátrányos helyzetű fiatalokat, irányításuk alá vonják, majd a fennálló rend ellen hergelik őket. Ők azok a fiatalok, akik utcai harcokba keverednek, destabilizálni akarják az országot.

"Az áldozattá válásnak a logikája csak megerősítést nyer azokban a gyarmatosításellenes (dekolonizációs) szövetekben, gondolatokban, amelyekhez a baloldali mozgalmak is csatlakoznak", mondja Céline Pina, majd pontosítja ezeket a mozgalmakat, amelyeket részben a Szocialista Párthoz, részben a Francia Kommunista Párthoz, illetőleg a szintén kommunista, antiszemita Jean-Luc Mélenchon vezette „Engedetlen Franciaország" nevű radikális baloldali párthoz köt. De szerinte ide tartozik az „Új Antikapitalista Párt" (NPA) is, amelynek erőteljesek a leágazásai a radikális muszlim mozgalmak irányába is. E mozgalmak az eltűnőben levő korábbi baloldali osztályharcot a fajok harcával azonosítják és helyettesítik, de ez egy olyan háború, mondja Céline Pina, amelynek nincs semmi értelme, hiszen az emberek bőrszíne alapján különböztet meg, és ez a lényege is. Nyilvánvaló céljuk az, hogy tagjaikat, szimpatizánsaikat radikalizálják, és megkérdőjelezzék a francia kultúrát, amely szerintük egyébként is kudarcot vallott a multikulturalizmussal szemben. Számtalan olyan, csak nevükben létező egyesület csatlakozik ezekhez a mozgalmakhoz, amelyeket a helyi képviselők finanszíroznak, és miközben saját klientúrájukat kiépítik, az a céljuk, hogy egy saját közösséget (Pina a muszlim közösségre vagy a gender-alapú szervezetekre céloz) mesterségesen fenntartsanak ahelyett, hogy annak tagjait a társadalomba integrálná.

Párizs, 2020. június 2.Forrás: Anadolu Agency via AFP/Julien Benjamin Guillaume Mattia

 „Ugyanilyen szerepet tölt be a Traoré-ügy is", mondja Céline Pina. „A család ügyvédjének stratégiája az egyébként „briliáns és tapasztalt szakemberre valló" média-manipulációnak köszönhetően az ügyet egyből politikai szintre emelte. A Traoré családban pedig a hétköznapi szinten jelenlevő erőszak és a bűnözés mellett a „bandavezér" tisztelete, „becsülete", vagy a mások megszégyenítése és a környezet feletti uralkodás is komoly szerepet játszik. A médiumokban történő megjelenés pedig hatalmat, befolyást és érinthetetlenséget eredményez. A bírósági megjelenés helyett a család a médiamegjelenésekbe fektetett, és micsoda sikerrel!" - mondja a neves esszéíró, iszlám-kutató, akinek az is feltűnt, hogy a médiumok meglehetősen egyoldalúan és a család felé elfogultan mutatták be az ügyet, kérdéseket sem tettek föl, de még a minimális újságírói vizsgálódásokat sem végezték el. 

Szerepük arra korlátozódott, hogy a mikrofont Assa Traoré (a rendőrségen meghalt mali fiatalember aktivista testvére) elé nyújtották, aztán csak várták, hogy beszéde közben az érzelmi szint emelkedjen, anélkül, hogy bármilyen ésszel felfogható érvet felvetettek volna. Bármelyik baloldali médiumot vesszük alapul, semmi más nem történik, mint az ügy eszközként való felhasználása. „Kevesen kíváncsiak arra, hogy mi is történt valójában, és az ügyben már régóta mozgósításban levő csoportok, mozgalmak minden kapcsolatukat elveszítették az igazsággal. Mára ez az ügy politikai üggyé vált, az említett csoportoknak az a céljuk, hogy hihetővé tegyék a rendőri erőszakról megalkotott történetet, és azt, hogy „a feketék élete Franciaországban sem számít semmit", ezzel is fokozva a feszültséget, amelyhez a koronavírus miatti kijárási korlátozások is hozzájárultak. Céline Pina úgy ítéli meg, hogy „a helyzet pattanásig feszült, és egyesekben ez már az állami intézmények elleni támadásban csúcsosodott ki".

Céline Pina nem rejti el véleményét az „Adama Bizottság" mögött meghúzódó ideológiai nyomásgyakorlásról sem. Abból indul ki, hogy „még ha az érzelmeknek van is, a haragnak már kevésbé, és az erőszaknak egyáltalán nincs legitimitása, ráadásul kizárt dolog, hogy ezek, mármint az érzelmek, valaha is bizonyítékká válhatnak. Miközben olyan tüntetéseknek vagyunk szemtanúi, amelyek már úgy tekintik, mintha a tüntetés apropóját, azaz azt, hogy a rendőrök a bűnösök, jóvá is hagyták volna, holott erről szó sincsen„ - szögezi le Céline Pina. „Mindösszesen arról van szó, hogy egy komoly orvosi szakértői vizsgálatot követően megszületett eredmény nem tetszett a családnak, hiszen számukra egyetlen elfogadható eredmény volt csak, az állam és az intézkedést végrehajtó csendőrök elítélése." Épp ezért ellenvéleményt kértek, és ezzel csak további politikai bonyodalmakat értek el, ugyanis egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy sikerül-e bármelyiket a kettő közül (a nyilvánosság számára) bizonyítani, vagy azt tehát, hogy Adama Traoré halálát a csendőri intézkedés okozta, vagy azt, hogy szervi szívbetegség miatt halt meg", mondja a neves esszéíró.

Mint ismert, a család számára a szakvéleményt nem hivatalos igazságügyi orvosszakértő végezte, hanem egy egyszerű kórházi orvos. Mindenesetre, a radikális baloldalnak ez is elég volt, hogy az amerikai zavargásokat Európába hozzák és Traoré ügyét ürügyként használják.

A baloldal számára „áldozatként" megjelenő Traoré családtól rettegnek a környéken lakók, az apa poligám és négy felesége van

Céline Pina az interjúban külön foglalkozik a meglehetősen furcsa újságírói megközelítéssel. „Ahelyett, hogy az újságírók megtették volna a szükséges tényfeltárást, ehelyett az egész Traoré családot áldozati szerepben tüntették föl, miközben ennek a valóság ellentmond. Kevés újságíró vette magának a fáradságot, hogy utánanézzen annak, hogy a Traoré család környezetében, lakóhelyén élők miért rettegnek a családtól, márpedig féltek tőlük, ezt számos, a lakosság részéről érkező jelzés bizonyítja. Adama Traoré és családja több tagja ellen is erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt indítottak eljárást. (Adama Traoré-nak összesen 16 testvére volt, apjuk 4 házastársával poligámiában él.) De ennek, úgy látszik, nincs sok jelentősége", jegyzi meg az esszéíró, majd még azt is hozzáteszi, hogy miután a köztudatba már bekerül az áldozati kép egy ilyen családról, bármi is legyen az igazság, csak az számít, hogy a kommunikációs háborút megnyerjék. „És most éppen itt tartunk", zárja Céline Pina az újságírókkal és a médiával foglalkozó gondolatait.

Párizs, 2020. június 2.Forrás: Anadolu Agency via AFP/Julien Benjamin Guillaume Mattia

A baloldali politikai mozgalmak szerepe

„Nincs mit csodálkozni azon, hogy egy éppen jövőkép és valódi célok nélküli baloldal bármit elkövet annak érdekében, hogy újra egy hatalmas mozgalmat építsen föl a fennálló rend elleni lázadás céljával. Ez a baloldal már csak a frusztrált tömegekbe képes befektetni, akik aztán félelmetes erőszakkal lendülnek támadásba. Ezzel a baloldal valójában az igazi antirasszizmus ellen munkálkodik, sőt, semlegesíti. Pina példákat is hoz erre, mert ahogy a tények mutatják, az „Adama Bizottság" most már mindenféle megmozduláson, tüntetésen, eseményen részt vesz, ahogy például az „Ünnep Macronnál" elnevezésű szélsőbaloldali megmozduláson is, még 2018. májusában. Ezen a Macron-ellenes tüntetésen az „Adama Bizottság" gyarmatosítás- és rendőri erőszak-ellenes molinókkal vonult fel (érdekes módon a tüntetésen épp egy rendőrt sebesítettek meg, ahogy arról akkoriban a Le Parisien napilap is beszámolt.).

De az „Adama Bizottság" volt annak a 2019. novemberi úgynevezett iszlámfóbia-ellenes tüntetésnek is a meghatározó hangadója, ahol szinte valamennyi baloldali politikai szereplő részvételével egész Párizsban zengett az „Allah Akbar", tragikus módon épp a „Bataclan" környékén is, ahol négy évvel korábban 130 embert gyilkoltak meg szélsőséges muszlim terroristák, szintén „Allah Akbar"-t üvöltve. Ezen az úgymond iszlámfóbia-ellenes tüntetésen, teszi hozzá Céline Pina, a tüntetők antiszemita utalásokat is tettek. (A tüntetésről egyébként Éric Zemmour világhírű esszéista is írt a Le Figaróban „Amikor Voltaire elbújik Mohamed elől és a Fény korszaka behódol az iszlámnak" címmel, amelyet az Origo itt mutatott be. ) A tüntetés szervezői között ott volt Madjid Messaoudène, a Párizs környéki migránsgettó, Seine-Saint-Denis önkormányzati képviselője is, aki még 2012-ben azzal szerzett hírnevet magának, hogy egy iszlám terrorista által meggyilkolt zsidó kisgyerek halálával viccelődött, de ide tartozik Youcef Brakni is, akiről szintén köztudott, hogy radikális iszlám nézeteket hirdet és szélsőséges iszlám szervezetekkel is jó viszonyban van. Youcef Brakni, aki már a francia hírszerzés érdeklődését is felkeltette, nem mulasztotta el megjegyezni a szélsőbaloldali „Inrocks" hetilapban, hogy „a munkánk a többi rendőri és csendőri áldozatnak is hasznot hoz", de ő volt az is, aki az „Adama Bizottság" és a „sárgamellényes" mozgalom közötti kapcsolatot is megteremtette, és ennek köszönhetően a Bizottság szimpatizánsai rendszerint a „sárgamellényes" tüntetések első vonalában vonultak.

Párizs, 2020. június 2.Forrás: Hans Lucas via AFP/Arnaud Finistre

Rendkívül érdekes körülményre hívja fel a figyelmet Céline Pina, amikor a szélsőbaloldali, radikális „Indymédia Nantes" nevű internetes újságra hivatkozik, amely leleplezi Brakni igazi arcát, ugyanis ebből az újságból derült ki, hogy Brakni „soha nem tiltakozik a rendőri erőszak ellen, ha fehér áldozatokról van szó", és „Youcef Brakni vallási meggyőződését nemcsak kinyilvánítja, hanem politikai fegyverként is használja. Mohamed prófétára hivatkozik, majd rögtön utána következik egy Mao Ce-tung-idézet, ez is azt bizonyítja, hogy szövetség köttetett a politikai iszlám és a radikális baloldal egy része között." Ilyen támogatókkal, mondja Céline Pina, az „Adama Bizottság" az idő múlásával egyre inkább egy áldozati pozícióból folytatott szeparatista politizálás irányába sodródott, miközben közelről flörtölt a radikális iszlámmal is.

„Ezzel azonosul Assa Traouré teljesen átpolitizált kommunikációja is, amikor azt mondja, hogy „az Adama név leleplezi a franciák elnyomó rendszerét, ezt a háborús gépezetet, ami bennünket szándékaink ellenére katonákká formált át". Vajon milyen háborúról és milyen hadseregről van szó? - teszi fel a kérdést joggal Céline Pina. Ugyanis, ha szembenézünk a valósággal, akkor a külvárosi bűnözők egymás ellen harcolnak, és nem a rendőrséggel. Miközben a kormány korábban nem zavartatta magát, és simán erőszakot alkalmazott a fehér külvárosi francia munkásemberek és mezőgazdasági dolgozók„sárgamellényes" tüntetései során, tömegoszlató gránátokkal látta el a rendőrséget, addig a bevándorlók lakta külvárosokban zajló erőszakos cselekmények, lázadások során becsukja a szemét, és hagyja, hogy folytatódjon a rombolás. Ha van kettős mérce és elbánás, állítja Céline Pina, akkor az a bűnözők, és nem az elszegényedő munkások érdekében van, és nem szociális, hanem etnikai alapon működik. Ezt mutatja az is, hogy miközben a hatalom keményen fellép a sárgamellényesekkel szemben (mind verbálisan, mind a gyakorlatban), az antirasszista színezetű lázadásokkal és visszaélésekkel szemben egyszerűen „behódol".

A másik fontos jelenség, amire Céline Pina felhívja a figyelmet, az az, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy a külvárosokban élő (törvénytisztelő emberek) valójában még több és még nagyobb rendőri jelenlétet szeretnének biztonságuk érdekében. (Céline Pina többször is dolgozott önkormányzatokban, sőt, 2008-ban polgármester-helyettesnek választották egy Párizs környéki településen, tudja tehát, hogy mi zajlik a külvárosokban.) A külvárosban élők arra panaszkodnak, hogy ki vannak szolgáltatva a radikális iszlám vezetőknek és a bűnözői bandák vezéreinek. Ezzel szemben a radikális iszlám vezetői és a bűnözőklánok vezérei, a baloldal hathatós támogatásával, még kevesebb rendőri jelenlétet követelnek, és ezt pontosan úgy tudják elérni, ha diszkreditálják a rendőrséget és a rendőröket. „Valóban léteznek túlkapások, ezeket meg kell torolni. De ez a bíróságok dolga, hagyjuk őket dolgozni", mondja Céline Pina.

Párizs, 2020. június 2.Forrás: Anadolu Agency via AFP/Julien Benjamin Guillaume Mattia

A radikális baloldal egy faji alapon kirobbant polgárháborúról álmodozik

Visszatérve Adama Traoré ügyéhez, a radikális iszlám és a baloldal összefogását már több ízben is bemutató Céline Pina messze mutató következtéseket von le. Azt mondja, hogy a Traoré-ügy „drámája mögött megtaláljuk mindazokat, akik nem akarnak mást, mint Franciaországot lebontani. Viszont ez a mozgalom nem csak francia. Valójában a magukat a multikulturalizmus híveiként azonosító angol-szász körök aknamunkájáról van szó, akiknek az a céljuk, hogy a világunkat egy olyan bosszú alapú társadalommá alakítsák át, amelyben a mások fölött hatalmat gyakorló etnikai csoporthoz tartozás az egyetlen meghatározó ügy és kérdés. George Floyd szörnyű drámája valójában egy ürügy volt ahhoz, hogy a faji alapú gyűlölet és lázadás végigsöpörjön a világon, egész Görögországig."

Céline Pina szerint értelmetlenség összemosni Adama Traoré és George Floyd ügyét, a két ország történelme miatt is. Ráadásul, hozzá kell tennünk, hogy Traorét négy éve egyetlen érdemi szakértői vizsgálat szerint sem a rendőrök ölték meg, drogfüggő és szívbeteg ember volt, azért halt meg. (A legutóbbi jelentést, mint elmondtuk, nem igazságügyi szakértő írta.) Az egyébként bűnöző, és éppen tetten ért George Floyd viszont egy brutális rendőr miatt halt meg. 

Arra a veszélyre is felhívja a figyelmet a közismert francia publicista, hogy Franciaországban valamennyi gazdasági és szociális kérdést háttérbe akarja szorítani a radikális baloldal a (nem létező) faji alapú elnyomás mögé, és ezt számos olyan csoportosulás is támogatja, amelyek nyíltan arról álmodoznak, hogy egy faji alapú polgárháborút robbantanak ki.

Párizs, 2020. június 2.Forrás: Hans Lucas via AFP/Arnaud Finistre

A francia rendőrség rasszista szemléletével összefüggésben azt fejtegeti a neves esszéista, hogy „minden társadalomban létezik egyfajta rasszizmus, és amikor ez már csak „maradvány", akkor nem is olyan rossz a helyzet. Ezzel ellentétben viszont, amikor a gyűlölet nyíltan kifejezésre jut egy faj vagy egy bőrszín nevében, és ehhez még hatalomátvételre utaló jelek vagy a veleszületett gyengeséget támadó gondolatok is társulnak, akkor bizony van ok az aggodalomra. A rasszizmus ma már nem csak maradvány, terjedőben van, miért gondoljuk tehát azt, hogy az intézményeink mentesek a folyamat alól? - teszi fel Pina a kérdést. „Ennek ellenére, még ha nem is hibátlan, úgy érzem, hogy a rendőrségünk jól teljesít", adja meg saját maga a választ.

Az esszéíró szerint tehát nem lehet megfeledkezni arról, hogy a radikális muszlimok - éppen a baloldal támogatásával - egész egyszerűen a hatalomra törés gondolatával foglalkoznak Franciaországban.  

Számos példa van arra, folytatja Céline Pina, hogy az egyébként túlterhelt igazságszolgáltatás jól működik, nem maradnak büntetlenül a rendőrségi túlkapások, a rasszista megnyilvánulásokat szigorúan büntetik. Ezzel szemben, amikor egy fiatal énekesnő arra utaló - hazug - megjegyzéseket tesz, hogy a rendőrök bőrszínük miatt legyilkolják az embereket, és nem történik semmi, ez nagyon zavaró. (Céline Pina Camélia Jordana-ra, egy tehetségkutatón feltűnt közismert francia énekesnőre utalt, aki egy május végi televíziós vitaműsorban olyan munkába siető külvárosi emberekről beszélt, akiket „a puszta bőrszínük alapján mészárolnak le" a rendőrök, és különben is, Franciaországban több ezer ember retteg a rendőröktől, köztük ő maga is...)

Interjúja végén még egy nagyon fontos körülményre felhívja a figyelmet Céline Pina.

„Franciaországban már 2010-ben több mint minden 10. rendőrre jutott egy migráns hátterű rendőr, és ha őket kérdezzük, akkor általában jól érzik magukat a szervezeten belül. Ezzel szemben állandó provokációnak vannak kitéve, ha olyanokkal szemben kell fellépniük, akik úgy vélik, hogy a „saját fajtájukról van szó", azaz ha a migránsokkal vagy migráns hátterű franciákkal szemben kell intézkedést foganatosítaniuk. A fekete rendőrök gúnyneve „Bounty", azaz „kívül fekete, belül fehér", tehát ellenségként tekintenek rájuk csak azért, mert Franciaországot szolgálják. Éppen erre példa a június 2-i tüntetés, ahol az „Adama Bizottság" szimpatizánsai egy fekete rendőrre támadtak, azt üvöltve neki, hogy „eladta magát", és jól hallható az is, ahogy azt üvöltik, hogy „szégyellje magát, mert fekete létére a rossz oldalon áll".

„És mindezt az antirasszizmus nevében", teszi hozzá ironikusan Céline Pina, aki szerint „ahhoz, hogy a hibát elkövetők felhagyjanak hibás magatartásukkal, szankcionálni kell őket, mégpedig a hibának megfelelő arányossággal, és nem szabad, hogy ebben bármiféle érzelmi zsarolás vagy hatalomhoz való viszony szerepet játsszon. Alkalmazni kell a jogszabályokat, és nem szabad tovább késlekedni. Mind a szervezeten belül, mind azon kívül. Sajnos attól félek, hogy nem ezen az úton járunk."