Egyetlen új fertőzött és haláleset sem volt ma az olaszországi Veneto tartományban

olaszország, koronavírus
Nápoly, 2020. május 4. Védőmaszkos járőkelők Nápolyban 2020. május 4-én, miután Olaszországban megkezdték a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások fokozatos enyhítését. MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate
Vágólapra másolva!
Az első "járványmentes" nap volt a koronavírus-betegség olaszországi terjedésének egyik kiindulási pontjaként ismert Venetóban. Az egész országban 53 beteg halt meg egy nap alatt a polgári védelmi hatóság vasárnap esti adatai szerint, és százkilencvenhét új fertőzöttet szűrtek, többségüket továbbra is Lombardiában.
Vágólapra másolva!

A járvány egyik gócpontjának számító Venetóban több mint három hónap kellett az új fertőzöttek és a halottak napi számának lenullázásához.

A tartományban terjedt el elsőként a koronavírus-járvány: február 23-án vesztegzár alá helyezték Vo'Euganeo kisváros 3500 lakosát.A majdnem 5 millió lakosú tartományban azóta több mint 19 ezer fertőzöttet szűrtek, jelenleg valamivel több mint tizenkilencezer a betegek száma. A halottak száma megközelítette a kétezret.

Olaszországban 32 264-re csökkent az aktív fertőzöttek száma, miközben a gyógyultaké 165 ezer fölé emelkedett. Kórházban valamivel kevesebb mint ötezer beteg van, 287-en intenzív osztályon. Utóbbiak száma márciusban megközelítette a négyezret.

Napfürdőzők egy nápolyi strandon. Forrás: MTI/EPA-ANSA/Cesare Abbate

A halottak száma az utóbbi egy nap alatt 53-mal emelkedett. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek mennyisége elérte a 234 998-t. Az új fertőzöttek száma - a halottakat is számolva - egy nap alatt 197-tel emelkedett, ebből 125 esetet Lombardiában szűrtek.

Rómában lezártak egy idős betegeknek fenntartott rehabilitációs intézetet, miután egy páciens meghalt az új koronavírus-fertőzésben, további 35 személy pedig pozitívnak bizonyult, köztük az egészségügyi személyzet tagjai és a betegek rokonai.

Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos egy vasárnapi interjúban elmondta, hogy az utóbbi nyolcvan napban 390 millió szájmaszkot osztottak szét a kórházakban és a lakosság között.

Védőmaszkos férfiak egy torinói bárban. Forrás: MTI/EPA/ANSA/Tino Romano

Arcuri hangsúlyozta, hogy a járványgörbe folyamatos laposodása nem jelenti a vészhelyzet elmúlását. "Az olasz egészségügy viszont sokkal felkészültebb, mint a járvány terjedésének kezdetekor, amikor tehetetlenül és fegyvertelenül álltunk" - jelentette ki, hozzátéve, hogy jelenleg kétszer annyi intenzív hely áll rendelkezésre mint február végén.

Megjegyezte, hogy feladatnak most a tünetmentes pozitívak felkutatása számít. Hétfőtől kísérleti jelleggel négy olasz tartományban indul el az Immuni nevű kontaktkereső mobilalkalmazás, amelyhez eddig 4 millió olasz csatlakozott.