Ráült egy halra, később ki kellett belőle operálni

tilápia, belekbe szorult
Vágólapra másolva!
Egy meg nem nevezett 30 éves férfi, akit a kínai Kuangtung tartományban kezeltek az orvosok június 3-án, erős hasüregi fájdalomra panaszkodott. A röntgenfelvétel egy halat mutatott ki a beleiben.
Vágólapra másolva!

Az egyelőre nem tiszázott, hogy a hal, pontosabban egy Mozambiki tilápia élve vagy halva került oda - írja a The U.S. Sun. A tilápia akár 38 centiméterre is meg tud nőni, habár a szóban forgó hal pontos mérete nem ismert,

de a röntgenfelvétel szerint több mint két és fél centi széles volt.

Amikor a nővér rákérdezett, hogy mégis hogy kerülhetett oda, a válasz az volt, hogy véletlenül ráült a halra. Az egészségügyi dolgozó állítólag erre azt kérdezte vissza, hogy idiótának nézi-e a férfi?

A páciens először endoszkópos műtéten esett át, de így nem tudták eltávolítani a halat, mert az túl nagy volt, a tüskés uszonyai pedig repedéseket is okoztak a vastagbelében, így a sebészeknek fel kellett nyitniuk a hasüreget. Állítólag az orvosokat a hányinger kerülgette a szagtól a műtét közben.

Az egészségügyiek szerint a megpróbáltatás ellenére a páciens élete nem forgott veszélyben.