Megtámadtak egy katonai bázist Elefántcsontparton

Az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő szomáliai al-Shabaab milícia (korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
Vélhetően dzsihadisták támadták meg az elefántcsontparti biztonsági erők egyik támaszpontját az afrikai ország északkeleti, Burkina Fasóval határos részén, több mint tíz embert megöltek - közölték csütörtökön magukat megnevezni nem kívánó elefántcsontparti biztonsági források újságíróknak.
Vágólapra másolva!

Az AFP francia hírügynökség értesülései szerint a Kafolóban lévő bázis elleni támadásban

11 elefántcsontparti katona és egy csendőr halt meg,

hatan megsebesültek, két embert pedig eltűnt.

Elefántcsonparton utoljára 2016-ban követtek el terrortámadást Forrás: YouTube

A hírt Burkina Faso-i biztonsági források is megerősítették, hozzátéve, hogy a térségben több napja műveletek zajlanak az ott bujkáló dzsihadisták ellen.

Az országban 2016-ban követtek el utoljára terrortámadást,

ekkor az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM) fegyveresei támadtak egy külföldiek által is kedvelt üdülőfalura, és 19 embert megöltek.