Elegük lett a francia rendőröknek: bilincseket földre hajítva tüntettek a kormány és a belügyminiszter ellen

Párizs, 2020. június 12. Rendőrszakszervezetek tüntetnek a fojtófogás betiltása ellen Párizsban 2020. június 12-én. Christophe Castaner francia belügyminiszter négy napja jelentette be, hogy francia rendőrségnél betiltják a fojtófogást, és a jövőben a rendőriskolákban sem fogják tanítani a nyak olyan megragadását, ami esetleg fulladást okozhat. Az intézkedés azután jött, hogy világszerte tízezrek tüntettek a 46 éves afroamerikai George Floyd halála miatt, amelyet az intézkedő rendőr okozott azzal, hogy közel kilenc percen át térdelt a férfi nyakán. MTI/AP/Michel Euler
Vágólapra másolva!
Bilincseket a földre hajítva tüntettek a párizsi Champs-Élysées sugárúton pénteken francia rendőrök a rendőrellenesség és Christophe Castaner belügyminiszter megszólalásai miatt. A rendőri szervezetek meghallgatást kérnek Emmanuel Macron államfőtől.
Vágólapra másolva!

"A kollegák nem bírják tovább. Hónapok óta tart" - mondta újságíróknak Fabien Vanhemerlryck, az Alliance rendőri szakszervezet vezetője, amikor a menet a belügyminisztérium elé ért.

- tette hozzá, a köztársasági elnök támogatását és tiszteletét kérve a rendőrök iránt.

"A rendőrség nem rasszista, a rendőrség demokratikus, nem ő választja a bűnözést, nem ő választja a bűnözés színét, hanem életeket ment függetlenül az egyének bőrének színétől" - hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A rendőrök csütörtökön és pénteken országszerte több jelképes megmozdulást is szerveztek bilincsek földre hajításával,

hogy így fejezzék ki a felháborodásukat amiatt, hogy a kormány nem támogatja eléggé őket.

Rendőrszakszervezetek tüntetnek a fojtófogás betiltása ellen Párizsban 2020. június 12-én Forrás: MTI/AP/Michel Euler

Az elmúlt héten több zavargás is kirobbant a hivatalosan a rendőri "rasszizmus" elleni demonstrációkon. Az első, zavargásokba torkolló megmozdulást egy 2016-os rendőri előállítást követően meghalt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte, kihasználva a George Floyd halálát követő hangulatot.

Christophe Castaner belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy ezentúl nem alkalmazható az előállításokkor az úgynevezett fojtófogás, amely George Floyd halálát is okozhatta, és zéró toleranciát hirdetett a "rendőri rasszizmus" ellen. A rendőrök körében elsősorban az a bejelentés váltott ki felháborodást, amely szerint ezentúl automatikusan felfüggesztik a rendőröket rasszista cselekmények vagy kijelentéseknek már a gyanúja esetén is.

Szerdán Édouard Philippe miniszterelnök a szenátusban kénytelen volt jelezni, hogy megbízik a rendőri erőkben, Emmanuel Macron pedig elítélte "a rasszizmust és a diszkriminációt, amit a "köztársasági egyetemesség elárulásának" nevezett, de megvédte a rendőri erőket, amelyeknek "elsöprő többsége nem tudná magát besározni". Nicole Belloubet igazságügyi miniszter pedig úgy vélte, hogy a rendőrök elleni megmozdulások le fognak csendesedni.