Szudánban 1998-ban meggyilkolt, katonai szolgálat elől elmenekült diákok holttesteit rejtő tömegsírra bukkantak - tudatta a szudáni főügyész hétfőn.

A diákok az El Eifalun katonai kiképzőtáborból kísérelték meg a szökést, de felfedezték és agyonlőtték őket. A már besorozott fiatalok attól tartottak, hogy Szudán déli részébe küldik őket, ahol az akkori rezsim polgárháborút vívott a helyi lázadókkal. A főügyész szerint a legyilkolt diákok korábban azt is kifogásolták, hogy nem volt alkalmuk családjukkal tölteni egy muszlim ünnepet.

A Reuters hírügynökség értesülései szerint a több tucat holttestet rejtő sírhantot a fővárostól, Kartúmtól keletre találták meg.

A tájékoztatás szerint vizsgálatot indítottak az ügyben. A főügyész hozzátette, hogy a feltételezett gyilkosok a tavaly áprilisban megbuktatott Omar el-Besír korábbi elnök rezsimjének tagjai voltak, néhány közülük pedig külföldre szökhettek.

A rosszul kiképzett és felfegyverzett katonákat gyakran a Szudáni Népi Felszabadítási Hadsereg (SPLA) ellen küldték harcolni. A parancsnokok és kiképzőtisztek Besír pártjának tagjai, illetve velük szövetséges iszlamisták voltak, akik az SPLA ellen zajló konfliktust a főleg keresztények lakta déli térségekben szent háborúként igyekeztek feltüntetni.

A Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom, az SPLA politikai szárnya végül 2011-ben érte el Dél-Szudán függetlenségét, miután békemegállapodás született Besír rezsimjével 2005-ben.