A 43 éves Christian B., akit Madeleine McCann elrablásával és megölésével gyanúsítanak, néhány évvel ezelőtt elszólta magát egy német férfinek: elárulta, hogy autójában van egy titkos tárolóhely, amelyben marihuánát szokott szállítani, majd hozzátette, hogy abban akár egy gyereket is el tudna rejteni, észrevétlenül. A férfi akkor még azt hitte, Christian viccel, de már egészen biztos abban, hogy ő rabolta el a kislányt.

Egy német férfi, a 65 éves Dieter F. elmondta, hogy 13 évvel ezelőtt, egy utazás során megismerkedett Maddie feltételezett gyilkosával, Christian B.-vel, aki akkoriban olyan dolgot mutatott neki, ami magyarázatot adhat a kislány eltűnésére. 

A férfi elmondta, hogy 2007-ben épp lányát látogatta meg, aki szociális munkásként dolgozott egy ifjúsági szálláson, amely körülbelül 40 kilométerre volt attól a helytől, ahonnan nem sokkal később a kislány eltűnt.

Christian B. megjelent az épület előtt egy krémszínű mikrobusszal, és megkérte, hogy engedjék be egy kis időre, amíg feltölti a telefonját, és iszik egy pohár vizet.

Ekkor beszélgetni kezdett a férfival, és elárulta neki, hogy marihuánát szokott csempészni egész Európán keresztül. Hozzátette, hogy a kisbuszában van egy titkos tárolóhely, melyben akár 50 kiló füvet is el tud rejteni észrevétlenül. 

Christian B. ezek után megmutatta a drogok tárolására alkalmas rekeszt, majd viccelődve hozzátette: 

ebben akár egy gyereket is el tudnék rejteni, ahogyan a drogokat is. Bőven elég hely lenne számára ahhoz, hogy senki ne vegye észre. 

Dieter F. ekkor még azt gondolta, Christian ezt csak viccnek szánta. Azonban, amikor hallotta a hírt Madeleine eltűnéséről, szinte biztos volt benne, hogy ő tehette. 

Most már biztos vagyok benne, hogy ő rabolta el Maddie-t. Az autójában lévő titkos helyre rejthette el Portugáliában." 

Dieter F. unokája akkor annyi idős volt, mint az eltűnt Maddie. Christian el akarta vinni a férfi unokáját, és a lányát kocsikázni, de a férfi nem engedte, mert féltette őket. Utólag rájött, nagyon jól tette: 

El akarta hívni a lányomat, és az ő kislányát egy kis városnézésre, de mint apa, éreztem, hogy ez nem volna túl jó ötlet, így lebeszéltem őket 

- mondta a férfi, majd hozzátette, reméli, hogyha a rendőröknek elmondja ezt, azzal segíthet nekik kideríteni, hová tűnhetett a kislány - írja a tz.de. Hogy eddig miért nem jelentkezett, arról egyelőre semmit sem lehet tudni.

Forrás: AFP/Vasco Celio

Ahogyan a News.Sky.com is megírta, 

Madeleine szüleit a rendőrök levélben értesítették, hogy lányuk egészen biztosan halott. A szülők azonban kijelentették, bizonyíték hiányában nem tudják elfogadni ezt az állítást. 

Szerintük a levélben hamis híreket közöltek, és csupán arra volt jó, hogy aggodalmat keltsen a családban és a barátokban, és hogy még jobban felkavarja az addigi életüket.

Már csak azért is gondolják, hogy lányuk halálhíre nem igaz, mert amikor személyesen felkeresték a rendőröket, és megkérdezték, milyen bizonyítékuk van erre, azok nem válaszoltak nekik.