Minden ok nélkül fellökött egy idős nőt az utcán egy visszaeső bűnöző

New York, fellök, idős nő, bűnöző
Vágólapra másolva!
Láthatóan minden ok nélkül fellökött egy idős nőt az utcán egy visszaeső bűnöző New Yorkban. A 92 éves nő megsérült, mert esés közben egy tűzcsapba is beverte a fejét - írja a Fox News.
Vágólapra másolva!

Az idős asszony csak azután beszélt az esetről, hogy a rendőrök elkapták a férfit, akinek már több mint százszor volt dolga a rendőrséggel.

A nő azt mondta, hogy olyan érzés volt, mintha téglával ütötték volna le.

A fejének a bal oldalát érte az ütés, és a jobb oldalát ütötte a tűzcsaphoz.

"Vérzett a fejem, nem ömlött a vér, de csepegett - mesélte Geraldine.

Miután a földre került, járókelők siettek hozzá, és hívták a mentőket, akik kórházba szállították. A nő azt mondta, hogy a fizikai sérülései nem súlyosak, de lelkileg nagyon megrázták a történtek.

A biztonsági kamerák felvételén látszik, hogy miután a férfi fellökte az idős nőt,

még vissza is nézett, látta, ahogy a 92 éves nő elveszíti az egyensúlyát, és a fejét a tűzcsapba verve zuhan a földre, majd továbbsétált.

A rendőrök a kamera felvételén felismerték a férfit, akit 2005 óta 103 alkalommal tartóztattak le apróbb bűncselekmények, illetve szexuális bűncselekmény miatt.

A pénteki támadás idején a bíróság szerint három büntetőeljárás volt folyamatban a férfi ellen.