Észak-Korea katonákat küldött a demilitarizált övezetbe

Keszong, 2020. június 17.
Az észak-koreai kormány által közreadott kép a keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantásáról 2020. június 16-án. Phenjan fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, valamint a Szö
Keszong, 2020. június 17. Az észak-koreai kormány által közreadott kép a keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantásáról 2020. június 16-án. Phenjan fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, valamint a Szöullal folytatott hivatalos kommunikációs kapcsolatok megszakítását. A múlt héten Észak-Korea "ellenségnek" kiáltotta ki Dél-Koreát, és fogadkozott, hogy mindenfajta kommunikációs csatornát felszámol a dél-koreai aktivisták röpiratos kampánya miatt. MTI/AP/KCNA/KNS
Vágólapra másolva!
Észak-Korea katonákat vezényelt csütörtökön néhány, korábban kiürített őrhelyre a két Koreát elválasztó demilitarizált övezetben - jelentette dél-koreai katonai forrásokra hivatkozva a Yonhap hírügynökség. A szöuli újságok szerint mintegy száz észak-koreai katona jelent meg a korábban a két Korea által közösen használt keszongi ipari parkban is.
Vágólapra másolva!

Észak-Koreának a fegyvermentes övezetben körülbelül 150 olyan őrhelye van, amelyeket a feszültség csökkentését szolgáló, 2018. szeptember 19-én aláírt Korea-közi szerződés után ürített ki. A négy kilométer széles demilitarizált övezet létrehozásáról szóló megállapodást egyébként a hároméves koreai háború után, 1953-ban írta alá Észak- és Dél-Korea.

Az észak-koreai hadsereg vezérkara kedden jelentette be, hogy fontolóra vette a hadsereg bevonulását a demilitarizált övezetbe. Néhány órával később felrobbantották a keszongi Korea-közi összekötő irodát, amelyet a két ország létesített, hogy elősegítse a párbeszédet és az együttműködést.

A következő napon, szerdán az észak-koreai hadsereg konkretizálta szándékait, közölte, hogy bevonul Keszong határvárosba és a Gyémánt-hegység környékére, ahol Szöul és Phenjan közös ipari és idegenforgalmi beruházásokat és fejlesztéseket valósított meg. Emellett katonai ellenőrzőpontokat állítanak fel a demilitarizált övezetben, és

újrakezdik a rendszeres hadgyakorlatokat a határ közelében.

Eközben egy magas rangú észak-koreai tisztségviselő aláhúzta: kormányának most és a jövőben sem áll szándékában tárgyalóasztalhoz ülni Dél-Koreával a feszültségek elsimítása érdekében. Szöul előzőleg felajánlotta, hogy különleges megbízottat küld Phenjanba a helyzet tisztázására, de Észak-Korea ezt elutasította.

Az észak-koreai kormány által közreadott kép a keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantásáról 2020. június 16-án Forrás: MTI/AP/KCNA/KNS/-

Az elmúlt hónapokban Phenjan szinte minden együttműködést megszakított Szöullal, a múlt héten pedig ellenségnek kiáltotta ki Dél-Koreát. Phenjan újabban azt sérelmezi, hogy Szöul szerinte nem tesz semmit a dél-koreai aktivisták szórólapkampánya ellen. Észak-koreai disszidensek és más aktivisták az elmúlt hetekben apró hőlégballonok segítségével szórólapokat juttattak át Dél-Koreából a határon, amelyekben erőteljesen bírálták a phenjani rezsimet és a katasztrofális emberi jogi helyzetet. Szöul korábban is igyekezett megakadályozni az évek óta tartó szórólapkampányokat, de a szólásszabadságra hivatkozva nem tiltotta meg őket. Csütörtökön a szöuli országegyesítési minisztérium leszögezte, hogy továbbra is elkötelezett a röpiratos kampány leállítása mellett.