Szijjártó Péter: Minden ukrán-magyar határátkelő megnyílik hétfőre

SZIJJÁRTÓ Péter; KULEBA, Dmitro
Kijev, 2020. június 25. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyal Kijevben 2020. június 25-én. MTI/KKM
Vágólapra másolva!
Legkésőbb jövő hétfőig minden magyar-ukrán határátkelő megnyílhat - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kijevben. Szólt arról is, hogy a kárpátaljai magyarokat érintő vitás kérdések továbbra is fennállnak, de folyamatosan tárgyalnak a megoldásokról.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter elismerését fejezte ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszternek, hogy megvan a konstruktív párbeszéd lehetősége akkor is, amikor vitás kérdések vannak.

- tette hozzá. Ezek a viták nem lehetetlenítik el az együttműködés lehetőségét, és ezt biztosítani kell. Megállapodás jött létre, hogy az oktatási munkacsoport és a kisebbségi vegyes bizottság össze fog ülni a következő hetekben, és Szijjártó Péter bízik benne, hogy közelebb jutnak a megoldáshoz.

– mondta a miniszter. Mind az öt határátkelő megnyílik - tette hozzá. A kárpátaljai magyarok kérése is volt ez.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel tárgyal Kijevben 2020. június 25-én Forrás: MTI/KKM/Kkm/-

Jelentős hitelkeret

A magyar Eximbanknál egy 62 milliós hitelkeret jött létre a magyar és ukrán vállalatok közötti kereskedelem erősítésére, és fennmarad az az 50 millió dolláros hitelkeret, amit kárpátaljai útépítésre lehet fordítani - tette hozzá.

A magyar kormány készen áll a Záhony-Csap Tisza-híd felújítására is. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy az ország készen áll, hogy segítsen az ukrán árvízkárok helyreállításában. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy az OTP és a Richter hosszú ideje van jelen az ukrán piacon, valamint a WizzAir egy új ukrajnai bázist hoz létre.

Szijjártó Péter közölte, hogy tavaly több mint 3 milliárd köbméternyi gázt szállítottak Ukrajnába, és ez világosan cáfolja azt, hogy a magyar kormány ukránellenes lenne.

Szijjártó Péter kérdésre azt mondta, hogy amint megoldások lesznek a kárpátaljai magyarok oktatási és nyelvhasználati kérdésében, és sikerül a vitás kérdéseket rendezni, akkor sor kerülhet a NATO-Ukrajna miniszteri csúcsra.

Júliusban jöhet a Zelenszkij-Orbán csúcs

A csütörtökön aláírt egyik jegyzőkönyv lesz az alapja a közelgő Orbán Viktor-Volodimir Zelenszkij csúcstalálkozónak – mondta Dmitro Kuleba. Az ukrán külügyminiszter szerint a kis megbeszélések eredményre vezetnek, így gazdasági téren is.

Kuleba kérdésre azt mondta, hogy nem csupán protokollárisnak kell lennie egy Orbán-Zelenszkij csúcsnak, hanem egy új fejezetet kell nyitni. A felek még júliusban találkozhatnak - tette hozzá.