A hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda nyert Lengyelországban

DUDA, Andrzej; TRZASKOWSKI, Rafal
Lowicz, 2020. június 29. A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda a győzelem jelét mutatja az elnökválasztás vasárnapi első fordulója után a lengyelországi Lowitzban 2020. június 28-án. Az urnazárást követően végzett első exit poll felmérések szerint Duda nyerte meg az első fordulót, de nem szerezte meg a voksok abszolút többségét, így az ő és a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) által vezetett koalíció jelöltje, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármester részvételével második fordulót kell tartani MTI/AP/Petr David Josek
Vágólapra másolva!
Az exit poll után hivatalos részeredmények szerint is Andrzej Duda hivatalban lévő államfő nyerte meg a lengyel elnökválasztás első, vasárnap tartott fordulóját a szavazatok 45,24 százalékával. A második fordulóban az ugyancsak továbbjutó Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel, a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform vezette koalíció jelöltjével kell megmérkőznie, aki a voksok 28,92 százalékát gyűjtötte össze.
Vágólapra másolva!

Az országos választási bizottság (PKW) hétfőn hajnalban közölt hivatalos részeredményeket a szavazatok 87 százalékos feldolgozottsága alapján. Ezek néhány százalékos - de nem érdemi - eltérést mutatnak a vasárnap este közölt exit poll felmérésekhez képest.

A kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelenlegi lengyel elnök, Andrzej Duda a győzelem jelét mutatja az elnökválasztás vasárnapi első fordulója után a lengyelországi Lowitzban 2020. június 28-án Forrás: MTI/AP/Petr David Josek

A részeredmény szerint a harmadik a függetlenként induló Szymon Holownia lett 13,69 százalékos eredménnyel. Az összesen 11 induló jelölt közül jelentősebb eredményt még a radikális nemzeti és az újliberális pártok koalícióját, a Konföderációt képviselő Krzysztof Bosak ért el, a voksok 6,79 százalékát szerezte meg. A Lengyel Parasztpárt elnöke, Wladyslaw-Kosiniak-Kamysz 2,46 százalékos, Robert Biedron melegjogi aktivista, baloldali EP-képviselő pedig 2,12 százalékos eredménnyel végzett.
A hétfőre virradóra közölt pontosított exit poll felmérés (late poll) szerint

magas, 64,3 százalékos volt a részvételi arány.

A végleges eredményeket a PKW legkorábban kedd estére ígéri, addigra befutnak a lengyel külképviseleteken megtartott voksolás eredményei is. Külföldön 374 ezren regisztráltak, ami a szavazók mintegy 2 százalékát jelenti. A közvetlen lengyel elnökválasztáson akkor kell tartani a második fordulót, ha az elsőben a jelöltek egyike sem szerzi meg a voksok több mint felét. A második fordulót július 12-én tartják meg.