Észak-Macedónia migrációs válsághelyzetet hirdetett északi és déli határán

Veles, 2019. augusztus 14. Nyugat-Európába igyekvő pakisztáni illegális bevándorlók gyalogolnak a vasúti síneken az észak-macedóniai Veles környékén 2019. augusztus 14-én. MTI/EPA/Georgi Licovszki
Vágólapra másolva!
Ismét migrációs válsághelyzetet hirdetett az északmacedón kormány az ország északi és déli határszakaszán az illegális bevándorlók számának jelentős növekedése miatt - közölte a Vesti.mk.
Vágólapra másolva!

A szkopjei kormány döntése értelmében a 30 napos válsághelyzet július 2-án kezdődik, és akárhányszor meghosszabbítható. Ezzel egy időben újra feláll a válságkezelő központ, amelynek feladata, hogy kidolgozza, hogyan akadályozhatók meg az illegális határátlépések.

Rendkívüli állapotot és válsághelyzetet először 2015 augusztusában rendeltek el,

amikor a nyugat-balkáni országba naponta tízezrével érkeztek illegális bevándorlók. Később ezt évente, félévente hosszabbították, és még az idei év márciusában is érvényben volt, ám a koronavírus-járvány miatt minden ilyen intézkedést hatályon kívül helyeztek.

A válsághelyzet azt jelenti, hogy a rendőrség és a katonaság azonnal reagálhat, amennyiben tömegesen jelennének meg illegális bevándorlók valamely határszakaszon.

A macedón határ védelmét az Európai Unió országai is segítik.

Nyugat-Európába igyekvő pakisztáni illegális bevándorlók gyalogolnak a vasúti síneken az észak-macedóniai Veles környékén 2019. augusztus 14-én. MTI/EPA/Georgi Licovszki Forrás: MTI/EPA/Georgi Licovszki

A 2015-ös migránsválság idején mintegy egymillió illegális bevándorló haladt át az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon. A balkáni országok 2016 márciusában zárták le határaikat a Görögország felől érkező migránsok előtt, akik Nyugat-Európába tartottak. Ennek ellenére a hivatalos adatok szerint

továbbra is évente több ezren lépik át a határt illegálisan.