A radikális baloldal tombolása idején nagyon sok francia ember a biztonságot és a normalitást választotta

2020.07.03. 18:26

Vasárnap tartották az önkormányzati választások második fordulóját Franciaországban. Az első fordulót még március 15-én rendezték, minden járványügyi javaslat ellenére, a koronavírus-időszak kellős közepén. Macron elnök nem akarta elhalasztani, sikerekre számított. A végeredmény persze hatalmas bukás. Párizsban marad a szocialista polgármesternő, Anne Hidalgo, és Macron jelöltje még második sem tudott lenni. Lyonban, Bordeaux-ban és Strasbourgban pedig egyenesen a szélsőbal nyert, azaz a Zöldek. A konzervatív oldallal ellenséges médiumok a baloldal előretöréséről beszéltek, de igazat mondott a jobbközép Republikánusok (LR) elnöke, Christian Jacob, amikor a választás estéjén a jobboldalt mondta a választások győztesének. A 9 ezernél nagyobb lakossággal rendelkező települések több mint 50 százalékának ugyanis jobbközép polgármestere lesz. Sőt, a Le Figaro pontos elemzése szerint nem egyszerűen a jobbközép, hanem az LR Nicolas Sarkozyhez (politikailag vagy habitus tekintetében) közeli része győzött. Nem véletlen, hogy Macron elnök leváltotta miniszterelnökét a bukás után, és további népszerűség-zuhanását elkerülendő, politikailag meglepetésre, de kétségtelenül racionálisan a balliberális elnök a konzervatív Sarkozy-vonal képviselői közül választott új miniszterelnököt. Macron elnök a járványt elkésve és rosszul kezelte, érthetően elvesztette így az önkormányzati választásokat is. De hogy mindez hogy vezetett oda, hogy arra kényszerüljön, hogy a jobbközépről válasszon új miniszterelnököt, a következő sorokból kiderül.

De mi előzte meg azt, hogy Jean Castex legyen Macron miniszterelnök-jelöltje?

Jean CastexFotó: AFP

Még a jelölés előtti napokban Adrien Dubrasquet, a franciagyűlölő muszlim mozgalmak ellen harcoló, egykori baloldali politikus és politológus, illetve Arnaud Lacharet, fiatal jobbközép politikus elemezte a Le Figaróban - saját megfogalmazásuk szerint - a Sarkozy-vonal önkormányzati győzelmét.

A 9 ezer főnél nagyobb városok 60%-a a jobboldal ellenőrzése alá került Franciaországban. És ez azoknak a polgármestereknek köszönhető, akik 20 és 80 ezer közötti, olyan közepes nagyságúnak számító városokban győztek, amelyekről az emberek valószínűleg még alig hallottak, és amelyekbe soha nem is utaznak el, mint Bron, Bussy-Saint-Georges, Chelles, Roissy-en Brie vagy Rillieux-La-Pape stb., stb. - kezdik elemzésüket a Le Figaróban.

Az 53 439 fős lakosszámú francia Bondy város utcája, amelynek a fiatal Stephen Hervé (LR) a polgármestereForrás: AFP/Alexandre Sargos / Hans Lucas

A zöldpártiakkal szemben, akik megnyertek néhány nagyobb várost, ezek a jobboldali polgármesterek lettek az idei önkormányzati választások nagy győztesei. Vagy új városokat szereztek meg, vagy korábbi választókerületükben erősítették meg őket, gyakran már az első fordulóban. Így választották újjá 54,8%-kal az első fordulóban Brice Rabaste-ot az egykori szocialista bástyának számító Chelles en Seine-et-Marne–ban, de ugyanez történt Laurence Fautra-val, aki Décines-Charpieu–ben tartotta meg polgármesteri tisztségét. Ő is azok közé a polgármesterek közé tartozik, akik 2014-ben is meglepetést okoztak, és most még jobb eredményt értek el.

„2020-ban, 6 évvel a 2014-es választásokat követően (Franciaországban 6 évente tartják az önkormányzati választásokat) a jobboldal nemcsak, hogy megőrizte legtöbb hídfőállását, még újakat is szerzett mellé" - folytatják a közismert szakemberek. „Így nyert például Jérémie Bréaud a 41 ezres lyoni előváros, Bron polgármestere vagy a fiatal Stephen Hervé Bondy-ban, akik mindketten több évtizedig tartó baloldali uralomnak vetettek véget városukban."

A politika DNS-ük ugyanaz, mint Sarkozyé

Nagyon fontos, jegyzik meg a szakemberek, hogy 2014 óta felnőtt egy olyan 30-50 év közötti új politikusi generáció, akiknek sikerült a külvárosok nagy lakótelepeit és a gazdagabb rétegeket összefogniuk, és akik a 2000-es években Nicolas Sarkozy köztársasági elnöksége alatt szocializálódtak és tanulták a politikát.  Ha magukat nem is tartják mindannyian „sarkozystának", mégis úgy politizálnak, ahogy az egykori köztársasági elnök, ugyanaz a stílusuk, a DNS-ük: ez az, amit „sarkozysta önkormányzatiságnak" neveznek a közismert szakemberek, akik meg is magyarázzák, hogy pontosan mit is gondolnak.

Először is egy stílusról van szó, arról, ahogy ezek a fiatal politikusok politizálnak. Mint a korábbi sikeres köztársasági elnök, ezek a fiatal jobboldali polgármesterek is karizmatikusak, de bizonyos értelemben megosztóak, mint Nicolas Sarkozy maga is volt: vagy imádták, vagy gyűlölték, de semmiképpen nem voltak közömbösek vele szemben. Ezek a polgármesterek is ebben a helyzetben vannak. De ebben az esetben még másról is szó van, ők is a „terepről" jönnek, a városuknak és településüknek szentelik egész életüket. Ezzel az új politikusi generációval vége lett a jobboldali „bárók" vagy „hangadók" uralmának, akik igazából Párizsban éltek, néhány napra „leugrottak" vidéki városukba aláírni ezt-azt vagy átadási ceremóniákon szalagot vágni. Nem, ezek az új, fiatal jobboldali polgármesterek a városukban élnek, együtt az ott élő emberekkel. Elérhetők, hozzáférhetők, sőt, ők keresik választóikat, aminek gyakran „elektromos" felhajtó ereje van. És működik ez a modell - állítja Dubrasquet és Lacharet.

„Miután Sarkozyt „hiperaktív elnök"-nek szokták nevezni, mert egyszerre volt köztársasági elnök, miniszterelnök, és minden lehetséges fronton jelen volt, ezek a polgármesterek is éppen ilyenek, mindig a frontvonalban vannak. Nem elégednek meg azzal, hogy reprezentálnak, irányvonalakat adnak, hanem reagálnak, cselekednek, ügyeket képviselnek, önkormányzatuk minden ügyével foglalkoznak. Ők a polgármesterek, a helyettesek, és gyakran még egy-egy önkormányzati csoportot is „vezetnek", azaz mindenütt ott vannak. „Akció-reakció" ez lehetne ezeknek a polgármestereknek a fő gondolata, akik az esetek többségében nem presztízs értékű iskolákba jártak, nem végeztek sem az ENA-n (a párizsi École National d'Administration Franciaország „elit-képzője", a mindenkori kormányzatok meghatározó politikusai közül sokan ebből az intézményből kerülnek ki), és nem számítanak a helyi előkelőségek körébe sem. Ilyen például Saint-Priest polgármestere, Gilles Gascon, aki kereskedő volt korábban, és az ellenfelei lekezelően csak „televízióárusnak" titulálták. Egész pontosan 64,3%-kal nyerte meg a választásokat, már az első fordulóban."

Gilles Gascon, a 42 950 fős lakosszámú Saint-Priest polgármestereForrás: Youtube

Erőskezű vezetők

Ugyanakkor ezek a fiatal jobboldali polgármesterek, akárcsak Nicolas Sarkozy, aki köztársasági elnökként megértette, hogy a franciák egy vezetőre, egy igazi irányítóra vágynak, éppen ilyen erős kézzel, ahogy a szakértők fogalmaznak, „autoriter módon irányítják városukat". Ha kell, hangosan tiltakoznak, vagy dühösen kiállnak egy-egy ügy, probléma megoldása mellett, és nem riadnak vissza attól sem, hogy látványosan védelmükbe vegyék „főhadiszállásukat", a városukat. Jól áll nekik ez a „lovagias" harc, folyamatosan küzdeniük kell a városukat fenyegető hátrányos jogszabályok, besorolások ellen, fontos gazdasági és szociális kérdésekkel bajlódnak (elnéptelenedő városközpontok, növekvő elszegényedés, a közösségek egyre erőteljesebb elszigetelődése), miközben eszközeik, lehetőségeik egyre fogynak. Az elemzők külön kiemelik, hogy a helyi adóknak már nincs akkora jelentősége, mint korábban volt, François Hollande bukott szocialista köztársasági elnök ugyanis olyan megszorító intézkedéseket vezetett be, amelyek súlyosan érintették és érintik ma is az önkormányzatokat. Emiatt olyan polgármesterekről beszélhetünk, akik pragmatikus alapokon tárgyalnak, és leginkább „azzal főznek, amijük van" , folyamatosan „üzletelnek" az állammal, vagy más közösségekkel, önkormányzatokkal, még akkor is, ha éppen más pártállású településről van szó, azért, hogy előre vigyék saját ügyeiket, mert csak az eredmény számít nekik.

„Ugyanígy viszonyulnak a magánszférához is", folytatják elemzésüket a közismert politológusok, „és nem zavartatják magukat az ingatlanfejlesztők vagy egy-egy cégvezető szokásai, eljárásai miatt, pillanatok alatt kialakították magukról ugyanis egy olyan polgármester képét, aki soha nem ad föl egy ügyet, és tökéletesen érti és alkalmazza a projektek versenyeztetésére vonatkozó szabályokat, ezzel aztán munkahelyeket teremtenek és befektetőket vonzanak városukba. Ehhez persze az is fontos, hogy nemzeti szinten is elismertek legyenek, így ezek a polgármesterek arra törekednek, hogy városukat Párizsban is láthatóvá tegyék. Polgármesteri idejük alatt minél több díjat, trófeát igyekeznek városuknak begyűjteni, és ezeket úgy is könyvelik el, mint a jól végzett munkájuk jutalmát, elismerését. Ezt a mások számára félreérthető büszkeséget választópolgáraik nagyon nagyra értékelik, mert azt látják, hogy végre valaki „előre tolja" és megtestesíti városukat, amit korábban alig ismertek mások, és semmilyen szinten nem ismertek el.

A biztonság a középpontban

„A „sarkozysta" önkormányzatiság azonban még ennél is több: egy igazi doktrínával állunk szemben", mondják az önkormányzati terület ismert szakértői, majd egyértelműsítik, hogy „a fiatal jobboldali és sikeres polgármesterek közvetlenül Nicolas Sarkozy 2007-es rendkívül sikeres és győzelmet hozó kampánystratégiájából merítettek, és azt helyi szintre adaptálták. Ők a „korán kelő Franciaország polgármesterei" (a tanulmány írói itt Nicolas Sarkozy egyik 2007-es, híres kampányeseményére utalnak, amikor az akkor még köztársaságielnök-jelölt egy Párizs környéki külvárosi piacra látogatott el hajnalban, hogy találkozzon a „korán kelő Franciaországgal").

Éppen így vannak a polgármesterek is, „városuk gyakran periférikus területen van, amolyan alvóváros. Választópolgáraik közül sokan a közeli nagyvárosokba járnak dolgozni, városuk is ebben a ritmusban működik, a munkába járókat kiszolgáló tömegközlekedéssel együtt. Legfontosabb politikai célkitűzéseik közé tartozik a pályaudvarok környékének logisztikája, a munkába járók életének megkönnyítése és biztonságának szavatolása is. Egy másik, szintén Sarkozy kampányából átvett népszerű elem az „adóterhek plafonálása", azaz az adóterhek maximumának rögzítése a tehetősebb rétegek számára, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem adóztatják „halálra" a középosztályt, ezen az alapon a polgármesterek arra törekednek, hogy ne növeljék tovább az adóterheket, sőt, ha lehet, akkor inkább csökkentsék azokat. Ez nagyon fontos politikai feladat a polgármesterek számára, ugyanis éppen a magas adóterhek miatt menekül el a középosztály egy-egy városból a környező kisebb és adózás szempontjából kedvezőbb településekre.

A másik fontos és szintén Sarkozy elnökhöz köthető kérdés a biztonság kérdése. 

Ahogy Nicolas Sarkozy mondta, „a biztonság az első szabadságjog". Ezek a polgármesterek is prioritásként tekintenek a biztonságra, sőt, szenvedélyesen kezelik ezt a fontos kérdést.  Ez különösen fontos egy olyan lakosság számára, amely az egyre fokozódó közbiztonság hiányával néz szembe. Jelentős, szavazatokban is megnyilvánuló hozadéka volt annak, hogy ezek a polgármesterek megkísérelték a közbiztonságot újra középpontba helyezni. Korábbi mandátumuk idején, 2014-2020 között videómegfigyelő rendszereket alakítottak ki városaikban, és megduplázták, sőt, van ahol megtriplázták a városi rendőrkapitányságok létszámát. Komoly hangsúlyt fektetnek a jogszabálykövető magatartásra és a biztonság dimenziójára. Ahogy az a 2007-es köztársasági elnökválasztási kampányában is történt, a biztonsági elemek és kérdések offenzív előtérbe helyezése komoly hasznot hozott a választásokon, ugyanis a hagyományosan a Nemzeti Tömörülésre (korábban: Nemzeti Front) szavazók is inkább a jobbközéphez tartozó polgármesterekre szavaztak. A Nemzeti Tömörülés jelöltjei egyébként gyakran szenvednek vereséget az önkormányzatokban - vonják le a következtést az elemzők.

A nemzeti érzelmű identitás fontossága és a normális élet

„De nemcsak a radikális jobboldalról, hanem a baloldalról is hoznak szavazatokat ezek a polgármesterek, e nélkül ugyanis nem tudnának nyerni. Ráadásul ezek a baloldali szavazók egy olyan irányítási, ügykezelési és nem utolsósorban retorikai modellt látnak és kapnak a jobboldali polgármesterektől, amely konkrétan az emberek problémáival foglalkozik, ellentétben az intézményesült és a valóságtól teljesen elrugaszkodott baloldallal szemben, amely szinte már csak a belvárosok lakóinak szavazatait tudja megszerezni. Ezek a polgármesterek gyakran a külvárosok migrációból származó lakosságának körében is népszerűek." A két politikus-politológus arra utal, hogy a dolgozni vágyó, a törvényeket betartó bevándorlóknak természetesen nem érdeke a beilleszkedni képtelen migránsok miatti rossz közbiztonság.

Ezek a polgármesterek a kulturális bizonytalanság tekintetében is képesek megfelelő választ adni a polgárok számára. „Nicolas Sarkozy is megértette ezt a problémát, elsősorban Patrick Buisson tanácsainak hatására. (Patrick Buisson közismert francia politológus, újságíró tanácsadóként dolgozott Nicolas Sarkozy mellett, először akkor, amikor Sarkozy még belügyminiszter volt Jacques Chirac elnöksége alatt, majd részt vett Nicolas Sarkozy sikeres elnökségi kampányában, és tanácsadóként követte őt az Élysée-palotába is).

Alapvetően arról van szó, magyarázzák a közismert elemzők, hogy a hétköznapi emberek életmódja fokozatosan romlásnak indult szociáldemográfiai okok miatt, és ez fontos kérdéssé vált a választók szavazatainak megszerzése szempontjából Ezek a megválasztottak igazi hazaszerető politikát hirdetnek meg szavazókörzeteikben, ami annyival több a sima lokálpatriotizmusnál, hogy a nemzeti szintű identitás kérdéseire is egyértelmű, nemzeti alapú választ adnak. Hívó szavuk a (normális) élet kereteinek megőrzése vagy visszaállítása. Így kerül sor a városközpontok renoválására, a nemzeti vagyon felértékelésére, a helyi ünnepek és szokások megtartására, ha úgy tetszik, a Sarkozy-féle nagypolitika helyi megvalósítására.

Nicolas Sarkozy volt francia elnökForrás: Wikimedia Commons/European People's Party

Az új miniszterelnök

És végezetül, ahogy Nicolas Sarkozy 2007-ben már sikerrel alkalmazta az elvet, hogy „a választásokat a választópolgároknál kell megnyerni", ők is az embereket akarják megnyerni, és ezt is teszik. Ha ehhez az kell, hogy a Marine Le Pen-féle nemzeti jobboldal szavazóit vagy a választásoktól rendre távolmaradó „örök ellenzéket" nyerjék meg, akkor ezt teszik. Kihasználják, hogy a párizsi értelmiség egyáltalán nem törődik a vidéki középvárosokkal, és elutasítják a fővárosi „bobók" (az álbaloldali, liberális, vagyonos felső középosztály gúnyneve, a „bourgeois-bohème" szóösszetételből), azaz tehetős középosztály életvitelét vagy a környezetvédők doktriner, valóságtól elrugaszkodott és az emberektől fényévnyi távolságban levő követeléseit. Nem beszélve a radikális baloldal tombolásáról.

Sikeresen bírálják az állami bürokráciát, vagy a francia közigazgatás meglehetősen bonyolult szerkezetét, mert az csak akadályokat gördít ügyeik intézése elé. 

Nicolas Sarkozy ugyan már 4 éve hátat fordított a napi politikának, és nem is vesz részt a vitákban sem, politikájának lenyomata immáron tartósan a francia politikai életben maradt. Nem véletlen: pillanatnyilag ő az utolsó sikeres francia elnök. 

Az elemzésben szereplő polgármesterek a Sarkozy-féle nagypolitikát adaptálták helyi szintre, nagyon erős köztársasági értékrendben. Ez a politikai konstelláció a Nemzeti Tömörülés szavazóitól kezdve a bérből és fizetésből élő, migrációból származó embereken át a középosztály különböző rétegeit fogja át, leginkább azokat, akikkel a politika egyébként nem foglalkozik, és akik részére már senki sem hirdet politikai programot. A két politológus szerint ezekről a közepes nagyságú városokról a politikai újságírók, baloldali politológusok tudomást sem vesznek, miközben valójában ezek a települések a jobboldal műhelyének tekinthetők.

Messze vannak a nagypolitika háborúitól, a párt különböző irányvonalainak harcától, de messze azoktól a „nagy ideológiai vitáktól" is, amelyek a párizsi közvéleményt érdeklik. Ezeknek a városoknak a vezetői jó és sikeres döntéseket hoznak. A két fiatal politológus így fejezi be írását:  Ki tudja, talán a jobboldal következő köztársaságielnök-jelöltje most éppen egy ilyen városnak a polgármestere, és frissen megszervezett mandátumával, feltűrt ingujjban egy fontos ügyön dolgozik?

Jean CastexFotó: AFP

Az új miniszterelnök egyébként a péntek reggelig még az LR-ben politizáló Jean Castex lett. Castex Prade polgármestere, még március 15-én, tehát az első fordulóban választották újjá, elképesztő, több mint 75%-kal. 

Jean Castex a tízes évek elején, Nicolas Sarkozy elnöksége idején az elnöki hivatal vezető munkatársa volt.

Az természetesen kérdés, hogy Jean Castex az adópolitikájában ugyan jobboldalhoz közeli, de például a bevándorlás ügyében vagy a biztonság kérdésében meglehetősen baloldali Macron elnök miniszterelnökeként fog-e tudni akár csak kicsit is saját programot végrehajtani?