Több száz kép volt egy diáklányról egy kansasi tanár telefonján

tanár diák Finnország iskolai zaklatás elleni programja maga a csoda
Vágólapra másolva!
Egy negyedikes diklányról készült többszáz fotót és videófelvételeket találtak egy kansasi tanár telefonján, akit most zaklatással vádolnak. Ha bűnösnek találják, akkor a férfi legfeljebb egy éves börtönbüntetést kaphat. Az érintett iskolába járó diákok szülei szeretnék elérni, hogy szigorítsák a helyi törvényeket.
Vágólapra másolva!

Zaklatással vádolnak egy 58 éves kansasi tanárt, miuátn több 200 képet és 31 videót találtak a telefonján ugyanarról a negyedikes diáklányról - írja a Fox News. James Loganbill augusztusban áll majd bíróság elé.

Több mint 200 képet a diklányról a kansasi tanár (illusztráció) Forrás: Shutterstock

Látták, ahogy a lányt fotózza az iskolában

A cikk szerint a nyomzók

a férfi telefonján és iPadjén összesen 210 képet és 31 videót találtak,

emelett a férfi legalább 39 alkalommal keresett rá a lány nevére az interneten. A felvételek 2019. augusztus 1. és ez év március 10. között készültek.

Loganbill ügyvédje szerint ügyefele ártatlan az ellene felhozott vádban. A fényképeken szereplő lány azt mondta, hogy bár a férfi soha nem ért hozzá, mégis félt tőle. A lány több osztályátrsa is beszámolt arról, hogy látták, ahogy Loganbill videózza a telefonjával.

Loganbill 31 éve tanított a Kansas City-ben található iskolában, idén márciusban azonban lemondott, miután szembesült a vádakkal. Júniusban tartóztatták le és augusztus 18-án áll majd bíróság elé.

Szigorítanák a törvényeket

Ha a férfit bűnösnek találják, akkor legfeljebb egy éves börtönbüntetésre számíthat. Steve Howe kerületi ügyész szerint ugyanis a helyi törvények ezt a fajta cselekményt nem szabályozzák megfelelően.

Június 18-án körülbelül 200 szülő tartott tüntetést a helyi tankerülti igazgatóságnál az eset miatt. A megmozdulást szervező republikánus politikus, aki évek óta ismeri is az áldozat családját, azt mondta, hogy

szeretnék elérni, hogy az államban szigorúbb törvényeket fogadjanak el.

– Mindenki aki ma itt van azt szeretné, hogy meg tudjuk védeni a gyermekeinket, és mással ez soha többé ne fordulhasson elő - mondta Sara Hart Weir.