Rekordot döntött Romániában az egy nap alatti új fertőzöttek száma

koronavírus románia
Védőmaszkot viselő idős ember egy bukaresti piacon.
Vágólapra másolva!
Romániában ismét megdőlt a napi esetszám rekordja csütörtökön: az utóbbi 24 óra alatt 614 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak.
Vágólapra másolva!

Az országban először haladta meg a hatszázat a diagnosztizált fertőzések napi ritmusa. Csütörtökön az ismert aktív koronavírus-fertőzöttek száma elérte a 7986-at,

meghaladva a járvány áprilisi első tetőzésekor feljegyzett rekordot.

A kórházak terhelése azért nem érte még el az akkori értéket, mivel most már nem kezelnek minden fertőzöttet kórházban: több mint 1600 tünetmentes fertőzöttet tíznapos megfigyelési időszak után hazaengedtek, annak ellenére, hogy nem lett két egymást követő tesztjük negatív, tehát nem nyilváníthatták gyógyultnak őket.

Az utóbbi napon 17 Covid-19-ben szenvedő beteg halt meg,

ezzel 1834-re emelkedett a járvány romániai áldozatainak száma.

Külföldön 122 koronavírussal diagnosztizált román állampolgár vesztette eddig életét. A betegség romániai megjelenése óta 30 789 embernél mutatták ki a fertőzést, közülük 20 969 meggyógyult, 240-et pedig intenzív osztályon kezelnek.

A járvány június elején kezdett ismét erősödni Romániában,

miután - a rendkívüli állapot feloldása és a veszélyhelyzet kihirdetése nyomán - lépcsőzetesen lazítani kezdték a kijárási és gyülekezési korlátozásokat.

A hatóságok egyelőre nem vonták vissza az eddigi enyhítéseket, de elhalasztották a vendéglátóhelyek beltéri részeinek július elsejétől várt megnyitását. Az állami tisztségviselők egyre növekvő aggodalommal próbálják nyilvános felhívásaikkal nagyobb fegyelemre, a higiéniai és távolságtartási óvintézkedések betartására bírni a lakosságot.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Klaus Iohannis államfő csütörtöki televíziós beszédében jóhiszemű együttműködésre szólította fel a politikustársadalmat és a különböző pártok befolyása alatt álló állami intézményeket, a sajtót és a civil társadalmat is.

- szögezte le az államfő, ismételten felhívást intézve a parlamenthez, hogy mielőbb fogadja el a lakosság egészségének hatékony védelméhez szükséges jogszabályi keretet.

Romániában ugyanis jelenleg senkit sem lehet karanténra vagy kórházi elkülönítésre kényszeríteni, mert egy alkotmánybírósági döntés miatt múlt pénteken hatályon kívül helyezték az erről szóló miniszteri rendeleteket. A joghézagot felszámolni hivatott, a jobbközép kisebbségi kormány által hétfőn elfogadott törvénytervezetet a baloldali parlamenti többség élesen bírálja, jelentősen módosítani akarja, ezért még nem szavazta meg.