Olaszországban az év végéig meghosszabbították a vészhelyzetet

2020.07.10. 16:31

Bejelentette a koronavírus-járvány miatti vészhelyzet további meghosszabbítását Giuseppe Conte miniszterelnök pénteken, megalapozottnak nevezve, hogy a korábban július 31-ig elrendelt vészhelyzetet év végéig fenntartsák Olaszországban.

Giuseppe Conte a sajtóban megjelent híreket erősítette meg. A római kormány a hosszabbítást önálló rendelkezéssel vezetheti be, nincsen szüksége parlamenti támogatásra.

A kormány döntésének hátterében a járványhelyzet alakulásának követésével megbízott egészségügyi bizottság előrejelzései állnak, melyek szerint a járványveszély nem ért véget, és ősszel második hullám is várható.

A Colosseum előtt maszkban sétáló emberek Rómában, június 14-én.Forrás: NurPhoto via AFP/Matteo Trevisan/NurPhoto/Matteo Trevisan

A vészhelyzetet Olaszországban január 28-án vezették be féléves időtartamra. A hosszabbítás augusztus elsejétől léphet életbe.

Giuseppe Conte a Mose velencei zsiliprendszer pénteki tesztelését követő sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy kormánya meghosszabbítja a vészhelyzetet. Hangsúlyozta, hogy minden feltétel adott a féléves hosszabbításhoz. Megjegyezte, hogy a rendkívüli egészségügyi helyzet hatályban tartása segít a járvány ellenőrzésében.

Olaszországban a járványgörbe jelentősen laposodott, a csütörtöki adatok szerint több mint 12 ezer a házi karanténban levő beteg, valamivel több mint nyolcszáz a kórházban kezeltek száma, és kevesebben mint hetvenen szorulnak lélegeztetőgépre. Ennek ellenére ajárvány meg nem múlt el- mondta Giuseppe Conte.

Elemzők szerint a vészhelyzet folytatásával a kormány továbbra is fent akarja magának tartani a jogot, hogy önálló, parlamenti szavazás nélküli rendeleteket hozzon. A polgári védelem bővített hatásköre is hatályban marad, ami egyebek között segítheti a szeptemberi iskolakezdésre tervezett intézkedések bevezetését. Év végéig érvényes marad a közigazgatásban bevezetett távmunkavégzés is.

Nem kérünk a vészhelyzet hosszabbításából - üzente reagálásában az ellenzéket vezető Matteo Salvini, a Liga párt vezetője. Kifejtette, az olaszok a járvány tetőzésének időszakában bizonyították józanságukat, ezért bizalmat és tiszteletet érdemelnek, és most "élni, dolgozni, szeretni" akarnak. A szabadságot nem lehet rendelettel eltörölni - jegyezte meg Salvini. A kormányerő Demokrata Párt (PD) is a parlament elé szólította Giuseppe Contét, hogy ott fejtse ki a hosszabbítás indokait.