Ferenc pápa fájdalmát fejezte ki a Hagia Sophia mecsetté alakítása miatt

2020.07.12. 14:59

Mélységes fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa az isztambuli Hagia Sophia egykori ortodox keresztény bazilika, jelenlegi múzeum mecsetté nyilvánítása miatt vasárnap délben a Szent Péter téren mondott beszédében. Erdogan török elnök pénteken jelentette be, hogy a Hagia Sophia ismét mecset lesz. Döntése kiváltotta az amerikai és a görög kormány, illetve az Orosz Ortodox Egyház rosszallását is. A török államfő ugyanakkor hozzáfűzte, hogy az egykori bazilika a nem-muszlimok előtt is nyitva fog állni.

Ferenc pápa a tengernek szentelt napon, amelyet az olasz egyház július 12-én ünnepel, kijelentette, a tengerről szóló gondolatai Isztambulba (a régi Konstantinápolyba) vezetnek.A Hagia Sophiára gondolok mély fájdalommal - emelte ki a katolikus egyházfő, aki ezután néhány másodperces csendet is tartott.

A Hagia SophiaForrás: S-F/Shutterstock

Ferenc pápa 2014 novemberében látogatott el a Hagia Szophiába első és utolsó törökországi látogatásán. Ezt megelőzően az isztambuli úgynevezett Kék Mecsetet is felkereste, ahol a Nagymuftival közösen imádkozott.

A Hagia Sophia („az isteni szent bölcsesség temploma"), törökül Ayasofya 1935 óta múzeum volt, és Isztambul egyik legkiemelkedőbb turistalátványossága. Az épület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza és az ortodox keresztény világ központja volt, de Konstantinápoly 1453-as, törökök általi elfoglalása után az Oszmán Birodalom mecsetté alakította át. A 20. században Musztafa Kemal Atatürk, a világi Törökország megteremtője múzeummá alakíttatta át. Egy iszlamista egyesület 2016-ban pert indított annak érdekében, hogy a bíróság mondja ki semmisnek az 1934. november 24-ei minisztertanácsi döntést, amely a Hagia Sophia múzeummá alakításáról rendelkezett.

Ez pénteken következett be, Recep Tayyip Erdogan török elnök pedig azonnal rendeletet adott ki erről, és közölte, hogy az első muszlim imát július 24-én tartják a Hagia Sophiában.

A török elnöki hivatal sajtószolgálata által közreadott képen Recep Tayyip Erdogan török elnök beszédet intéz a nemzethez Ankarában 2020. július 10-én.Forrás: MTI/EPA/Török Elnöki Hivatal Sajtószolgálata

Erdogan hozzátette, hogy a nem-muszlimok előtt is nyitva fog állni a múzeumból a mecsetté nyilvánított Hagia Sophia.Kihangsúlyozta, hogy ő továbbra is az emberiség közös örökségének tartja a közel 1500 éves kultikus épületet.

A török döntést az Orosz Ortodox Egyház, Görögország és az Egyesült Államok is nemtetszéssel fogadta.

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka még június végén „megdöbbentőnek és elszomorítónakű" nevezte, hogy Törökország tervbe vette a Hagia Sophia mecsetté alakítását.

Elmondása alapján, a konstantinápolyi egyház 17 évszázada túlél, és Isten akaratával örökre fennmarad a Boszporusz partján.

A Hagia Sophia egyik ikonja.Forrás: Shutterstock

Július elején Mike Pompeo amerikai külügyminiszter is megszólalt az ügyben. Sürgette Ankarát, hogy hagyja meg az egykori bizánci építésű ortodox bazilikát múzeumnak, és ne alakítsa át mecsetté.Kirill, az Orosz Ortodox Egyház pátriárkája pénteki nyilatkozatban szólította fel a török vezetést arra hogy tanúsítson józanságot, és őrizze meg „a keresztény kultúra egyik legjelentősebb remekműve" és „a világ keresztényeinek milliói számára szimbolikus templom" semleges státusát, hozzájárulva ezzel Oroszország és Törökország kapcsolatainak további fejlődéséhez, valamint a vallásközi béke és egyetértés megerősítéséhez.

Szteliosz Pecasz görög kormányszóvivő szombaton azt mondta, hogy „Erdogan történelmi hibát követett el, olyan hibát, amely szakadáshoz vezet, de amely reményei szerint nem lesz áthidalhatatlan".

Pecasz véleménye alapján, Erdogan döntése sok problémát fog okozni neki.

Görögország elítéli ezeket a cselekedeteket, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy következményeik legyenek Törökországra nézve. Minden terítéken van, a szankciók lehetősége is, nemcsak Európa, hanem a nemzetközi szervezetek részéről is, mint például az UNESCO - jelentette ki a szóvivő, aki szerint semmi kétség afelől, hogy Athén szankcionálni fogja Ankarát.