Olaszországban zárt térben továbbra is kötelező a maszk, és távolságot kell tartani egymástól

2020.07.14. 19:28

Megerősítette a szájmaszk kötelező viseletét zárt helyen, valamint a távolságtartásra vonatkozó előírásokat Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter keddi parlamenti bejelentésében, hangsúlyozva, hogy a koronavírus miatti járványveszély továbbra sem múlt el.

Roberto Speranza a továbbra is hatályos korlátozó intézkedések között említette, hogy akár ötezer euróig terjedő bírsággal, valamint háromról tizennyolc hónapig terjedő börtönnel sújthatják a betegeket, akik megsértik a karanténkötelezettséget.

Megerősítette, hogy az Európai Unión kívülről beutazókra kéthetes karanténidőszak vonatkozik.

A szájmaszk viselete kötelező marad:

  • tömegközlekedési eszközökön
  • üzlethelységekben
  • éttermekben

amikor a vendégek például a mellékhelyiségbe mennek, valamint edzőtermekben és a strandok öltözőiben is. Nyílt téren megszüntették a kötelező szájmaszkviselést: utolsóként Lombardia tartomány szerdától törli el az utcákon vagy más szabad téren kötelező maszkhasználatot. Továbbra is érvényesnek számít a távolságtartás betartása az utcán éppúgy, mint a strandokon. Ha nem lehet elkerülni a tömörülést, szájmaszkot kell viselni.

Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy az óvintézkedések július 31-ig érvényesek. Ekkor jár le a január 28-án elrendelt vészhelyzet. 

 

Velence, 2020. június 12. Turisták a velencei Szent Márk téren 2020. június 12-én. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések feloldása után Olaszország-szerte megnyílnak a kulturális intézmények és a múzeumok. Velencében a június 2-i nemzeti ünnep, a köztársaság napja alkalmából már megnyitották a város világhírű operaházát, a Teatro La Fenicét is. MTI/EPA-ANSA/Andrea MerolaForrás: MTI/EPA-ANSA/Andrea Merola

Giuseppe Conte miniszterelnök korábban bejelentette a vészhelyzet meghosszabbítását őszig vagy akár év végéig. Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy támogatja a vészhelyzet meghosszabbítását, mivel Olaszország még nem hagyta mögött a járványt, és nem lankadhat a figyelmünk".Bejelentette, hogy szeptembertől a pedagógusokon és az oktatási intézmények más dolgozóin ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot végeznek. A miniszter szerint a március 8-tól szünetelő olaszországi oktatás szeptemberi újraindítása mérföldkő lesz a normalitáshoz való visszatérésben.

Az egészségügyi tárca keddi adatai szerint tizenhét beteg halt meg egy nap alatt a korábbi tizenháromhoz képest. A halálos áldozatok száma 34 967. Egy nap alatt 114 fertőzöttet szűrtek ki a hétfői 169 után. Valamivel több mint 12 ezer az aktív fertőzöttek száma, közülük 777 beteget kezelnek kórházban, hatvanat intenzív osztályon. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 243 344-et.