Mallorcán szórakozónegyedeket zárnak be botrányosan viselkedő turisták miatt

2020.07.15. 21:27

Mallorca szigetének két városában, Palmában és Magalufban is szórakozónegyedeket zárnak be rendbontó turisták miatt - közölte a Baleár-szigetek kormányának turisztikai tárcavezetője szerdán.

A részegen randalírozó, jellemzően német és brit fiatalok évek óta problémát jelentenek a helyi vezetésnek, azonban most egészségügyi kockázatot látnak abban, hogy a bulizó turisták nem tartják be a kötelező biztonsági előírásokat.

Iago Negueruela kormányzó elmondta, hogy a szigetek biztonságos úti célt jelentenek, és azért, hogy ez így is maradjon, a két legnépszerűbb bulizónában nem nyithatnak ki a bárok és szórakozóhelyek. Ezen kívül mindenhol betiltják a vendéglátóhelyeken a hat deciliternél nagyobb poharakat és az extrahosszú szívószálakat, mert ezeket általában többen közösen használják.A Baleár-szigeteken hétfő óta kötelező minden nyilvános, akár zárt, akár nyitott helyen szájmaszkot viselni függetlenül attól, hogy lehet-e tartani az egészségügyi hatóságok által biztonságosnak vélt, legkevesebb másfél méteres távolságot másoktól.

Spanyolország 17 tartományából 12-ben érvényes már ez a szabály, legutóbb Baszkföld jelentette be az intézkedés bevezetését.
A spanyol egészségügyi minisztérium szerdai jelentése szerint az elmúlt egy napban 390 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez a legnagyobb mértékű napi növekedés, amióta június 21-én véget ért a járvány miatt bevezetett szükségállapot.A tárca több mint 120 aktív járványgócot tart nyilván az országban. A három vagy annál több, egymással összefüggő igazolt eseteket már gócnak tekintik.

Bulizó brit fiatalok Magaluf Punta Ballena utcáján.Forrás: AFP/Jaime Reina

Továbbra is növekszik az esetszám a Katalónia nyugati részén fekvő Segriá járásban, amelynek több városában és településén hétfőtől kijárási korlátozásokat rendelt el a katalán kormány.

Jogi értelemben a karantén csak szerda délután lépett életbe, mivel az arról szóló kormányhatározatot nem hagyta jóvá a bíróság, viszont a kedden elfogadott törvényerejű rendeletet már igen.
Az érintett területeken bezártak a sport- és kulturális központok, az éttermek csak házhoz szállításra készíthetnek ételt, az élelmiszerboltok kivételével minden üzlet csak előzetes bejelentkezés alapján fogadhat vásárlót.

Az egészségügyi séta és a szabadtéri sportolás engedélyezett. A döntés mintegy 160 ezer embert érint.

A járás teljes területe, összesen 38 település július 4-e óta vesztegzár alatt van.

Azóta több mint ezer fertőzöttet azonosítottak a térségben.

Arcvédő sisakját felhajtva fogyaszt italt egy barcelonai bár teraszán reggeliző férfi 2020. május 25-én, a koronavírus-járvány idején.Forrás: MTI/EPA/EFE/Quique García

A spanyol társadalomkutató központ (CIS) szerdán közölt felmérése szerint a megkérdezettek 62 százaléka véli úgy, hogy a jelenleginél szigorúbb intézkedéseket kellene meghozni a koronavírus terjedésének megfékezésére. 32 százalékuk viszont elegendőnek tartja a jelenleg érvényes szabályokat.
A válaszadók 44,7 százaléka jobban aggódik a járvány egészségügyi hatásai, mint a gazdasági következményei miatt, 26,5 százalék pont fordítva gondolja, 28,4 százalékuk egyformán aggasztónak tartja mindkettőt.
A mintegy 47 millió lakosú Spanyolországban eddig több mint 257 ezer embernél igazolták a koronavírus-fertőzést a legelső, január végén azonosított eset óta. A halálos áldozatok száma meghaladja a 28 ezret.

A spanyol kormány a járvány hatásaként a gazdaság teljesítményének 9,2 százalékos csökkenésére számít idén, valamint 19 százalékos munkanélküliségi rátával számol a tavalyi 13,8 százalék után.