Boris Johnson: Karácsonyig remélhetőleg jelentősen normalizálódik az élet

JOHNSON, Boris
Boris Johnson, brit miniszterelnök.
Vágólapra másolva!
Nagy-Britanniában folyamatosan és jelentős ütemben enyhül a koronavírus-járvány, és remélhető, hogy legkésőbb karácsonyra komoly mértékben normalizálódik az élet - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

Johnson a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján felhívta rá a figyelmet: immár három hete ezer alatt jár a szűrővizsgálatokkal naponta kimutatott új fertőzések száma az Egyesült Királyságban, és a kormány tudományos tanácsadó testületének számításai szerint

napi 1-5 százalék közötti ütemben csökkenhet a fertőzésszám.

Boris Johnson Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

A kormányfő kijelentette azt is, hogy a számítások szerint az úgynevezett R reprodukciós ráta országos átlagban változatlanul 0,7-0,9 között jár, ami azt jelenteni, hogy

Az 1 alatti R ráta a járvány terjedésének lassulását jelzi.

Boris Johnson elmondta, hogy a kórházakba koronavírus-betegséggel újonnan felvett, illetve a lélegeztetőgépes kezelésre szoruló páciensek száma egyaránt több mint 90 százalékkal csökkent a nagy-britanniai koronavírus-járvány április eleji tetőzése óta, és folyamatosan lefelé tart a halálozási ráta is.

A miniszterelnök szerint a járvány kezdetén, amikor a jelenleginél sokkal kevesebbet lehetett tudni a vírus természetéről és terjedéséről, az országos kiterjedésű, mindenhol egyformán érvényes korlátozások elrendelése volt a megfelelő válaszlépés, és ezek a korlátozások több ezer emberéletet mentettek meg.

A vírusról azóta összegyűjtött tudásanyag azonban immár lehetővé teszi a koncentráltabb, egy-egy helyi körzetre összpontosuló védelmi intézkedések alkalmazását. Ennek jegyében

szombattól Angliában a helyi önkormányzatok új jogköröket kapnak, amelyekkel saját illetékességi körzetükben önállóan rendelhetnek el korlátozó intézkedéseket,

például rendezvények törlését, közterületek vagy intézmények lezárását szükség esetén - mondta pénteki tájékoztatóján a brit kormányfő.

Johnson hangsúlyozta azt is, hogy a kormány felkészíti a brit állami egészségügyi szolgálatot (NHS) a téli hónapokra, mivel lehetséges, hogy a koronavírus fertőzőképessége abban az időszakban erősebbé válhat.

Ezért a kormány 3 milliárd font (1170 milliárd forint) pótlólagos finanszírozásban részesíti az NHS-t az idén eddig bejelentett 30 milliárd font különtámogatáson felül.

- fogalmazott a brit kormányfő.

Őszintén reméli, hogy lehetséges lesz a még érvényben lévő korlátozások felülvizsgálata, és legkorábban novembertől, de lehetőség szerint karácsonyig lehetővé válik az élet jelentősebb mértékű normalizálódása az Egyesült Királyságban.