Az uniós csúcs előtt, csütörtök este a V4-ek informálisan találkoztak, hogy egyeztessék álláspontjukat. Mateusz Morawiecki Facebook-bejegyzésében azt írta, szoros magyar-lengyel együttműködésre számít.

"Hajrá Magyarország! Hajrá lengyelek!", tette közzé közösségi oldalán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő csütörtök este. A brüsszeli EU-csúcs előtt, ami az unió hétéves költségvetését hivatott meghatározni az európai újjáépítési alappal együtt, a lengyel miniszterelnök a visegrádi csoportból Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh kormányfőt látta vendégül - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Morawiecki úgy fogalmazott, véleményük nem változott: Európa és Lengyelország érdeke is az, hogy megoldást találjanak a gazdaságok újjáépítésére, de a tagállamok igényei és szükségletei szerint.

A kormányfő később egy másik bejegyzésében beszámolt Andrej Babis cseh miniszterelnök érkezéséről is, és elmondta, az ilyen megbeszéléseken minden óra kettővel ér fel, és reméli, hogy elérik majd a kívánt hatást.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök is közzétett egy rövid videót csütörtök este, melyben elmondta, hogy komoly és férfias tárgyalások várhatóak a brüsszeli csúcson. Hozzátette, példátlanul nagy segélycsomagot készül elfogadni a parlament, és azért kell majd küzdenie, hogy "a magyarok pénzéről a magyarok döntsenek", mivel vannak erre más jelentkezők is.

A V4-ek az uniós csúcstalálkozó előtt még péntek reggel is egyeztettek, erről bővebben itt olvashat.