Bombafenyegetés miatt letartóztattak a norvég hatóságok egy brit férfit

Vágólapra másolva!
Letartóztatott a norvég rendőrség pénteken egy brit állampolgárságú férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy bombával fenyegetőzött a Ryanair Londonból Oslóba tartó járatán - jelentette be Olav Unnestad rendőrségi szóvivő.
Vágólapra másolva!

A Ryanair légitársaság szóvivője szerint a legénység már a fölszállás után találta meg a bombafenyegetésről szóló írásos üzenetet, ezt követően pedig a kapitány, az ilyen esetekben alkalmazandó biztonsági előírásoknak megfelelően elrendelte az utasok biztonsági ellenőrzését.

Norvég sajtóforrások szerint

a fenyegetést tartalmazó cetlit 40 perccel a landolás előtt találták meg.

A Boeing 737 típusú utasszállító repülőgép biztonságosan földet ért az Oslo melletti Gardermoen repülőtéren, ahol már készültségbe helyezték a hatóságokat, valamint - a dán védelmi minisztérium Twitteren közölt bejelentése szerint - dán F-16-osok is a helyszínre érkeztek.

A rendőrség egy 51 éves brit férfit tartóztatott le.

Kedden a Ryanair Krakkóból Dublinba tartó járata Londonban kényszerleszállást hajtott végre, miután hasonló fenyegető üzenetre bukkantak a repülőgép mosdójában.