Vágólapra másolva!
Ketten rabolhatták el Maddie McCann-t 2007-ben Portugáliában, a feltételezett tettestárs pedig elvezetheti a nyomozókat a kislány földi maradványaihoz.
Vágólapra másolva!

A portugál hatóságok szerint nem kizárt, hogy bűntársa lehetet Christian Brücknernek 2007-ben, mikor a feltételezések szerint a pedofil hajlamú erőszaktevő elrabolta a négyéves Maddie McCann-t - írja a Bors a The Sun cikke alapján. A feltételezett társ a férfi exbarátnője.

Brückner exbarátnője tudhatott a kislány elrablásáról Forrás: AFP/Vasco Celio

A hírek szerint együtt szemelték ki azokat a luxusházakat, ahonnan tudtak lopni.

Brücknert három hét múlva kiengedhetik a börtönből

A portugál hatóságok szerint Christian a gyerekrablás éjjelén hívta fel a nőt, azt azonban nem tudni, miről beszéltek fél órán át.

Mint írják, a korábbi feltevések szerint Maddie-t még hetekkel később is látták a férfi kisbuszában élve a portugál partokon, így elképzelhető, hogy a nő tudott a kislány elrablásáról, és ha ez igaz,

azt is tudhatja, hogy hol lehetnek Maddie földi maradványai.

A The Sun cikke emlékeztetett, hogy az idő szorít, ugyanis akár már három hét múlva kiengedhetik Brücknert a börtönből, ahol kábítószerügyei miatt tölti szabadságvesztését. Bár a német hatóságok korábban kijelentették, hogy a kislányt megölték, a hatóságoknak továbbra sincs bizonyítékuk a férfi ellen.