Már 83 halálos áldozatát sikerült azonosítani Mikhail Popkovnak, Oroszország legkegyetlenebb sorozatgyilkosának. A rendőrök szerint azonban a volt rendőr akár 200 nőt is megölhetett. Popkov néhány nappal ezelőtt elismert két újabb gyilkosságot, mert ahogy fogalmazott: nagyon megterhelőnek tartja a börtönben végzett fizikai munkát, és szeretne néhány szabadnapot.

Ahogy korábban az Origo megírta, 2018-ban 56 gyilkosságban találták bűnösnek Mikhail Popkovot, a hírhedt orosz sorozatgyilkost. 

A rendőrök azonban már akkor arra gyanakodtak, hogy az "orosz Vérfarkas" néven ismert férfinak valójában legalább 80, vagy annál is több áldozata lehetett. 

Az azóta életfogytiglanját töltő férfiról bebizonyosodott, hogy valóban jóval több embert ölt meg, az áldozatok száma jelenleg 83-nál tart, ezek közül Popkov két esetet épp a napokban ismert el.

A rendőrök azóta úgy vélik, 

Popkov akár 100, de inkább 200 embert ölhetett meg. 

A férfi 1992-től 2010-ig gyilkolt, szinte csak nőket, áldozatai között csak egy férfi volt, aki csakúgy, mint ő maga, szintén rendőr volt.

Forrás: AFP/Anton Klimov

Mint kiderült, több nőt meg is erőszakolt, mielőtt megölte őket. A brutális mészárlásokhoz leginkább kést, baltát, csavarhúzót, vagy baseballütőt használt. 

A férfiról közzétettek egy videót, melyen részletesen elmondja, hogyan támadt rá egy nőre az utcán, akit ezután egy közeli erdőbe vitt, ahol megerőszakolta és megölte. 

Arra kényszerítettem, hogy szexeljen velem. Mivel ő ezt nem akarta, veszekedni kezdtünk, miközben teljes erőből fejbe vágtam. Azonnal elájult, néhány perccel később meg is halt" 

- vallotta be.

Az orosz rendőrök elmondták, Popkov korábban levelet írt a börtönben, melyben azt állította, megbánta szörnyű tetteit, és elnézést kér az áldozatok családjától. Ennek azonban ellentmond, hogy miután már 81 gyilkosság miatt felelnie kellett, Popkov gúnyosan közölte: 

úgysem fogják kitalálni, hány embert öltem meg valójában", 

majd hozzátette, hogy majd később, ha úgy akarja, felfedi magát.

Később kiderült, Popkov ismerősei között volt két nő, akik hirtelen, egyik napról a másikra eltűntek. Az egyikük ráadásul a férfi közvetlen szomszédja volt. A rendőrök azonnal vizsgálni kezdték az ügyet, és bizonyítékokat gyűjtöttek, melyek szinte egyértelműen arra utalnak, hogy Popkovnak a két nő halálához is köze volt, ezért újabb vádat emeltek ellene. A férfi a tárgyaláson ezt maga is megerősítette.

Popkov elmondta egy helyi riporternek, hogy azért vallotta be a két másik gyilkosságot is, mert már 10 hónapja végez kemény fizikai munkát a Torbejevszkij Central nevű fegyenctelepen, és szeretett volna egy kis szabadságot. 

A helyi hírek szerint arra is volt példa, hogy a férfi olyan gyilkosságokat is beismert, amiket nem is ő követett el, csak azért, hogy növelje a hátborzongató esetek számát, ezáltal még híresebbé váljon.

A rendőrök szerint azonban szó sem volt ilyenről, Popkov egyszerűen azért ismert be egyre több esetet, hogy ezzel jó pontot szerezzen a bíróság előtt, és néhány napra felmentsék őt a megterhelő munka alól.

"Én 110 százalékig biztos vagyok benne, hogy az eddig kiderült esetek közül mindegyiket ő követte el" - tette hozzá az egyik rendőr. Popkov a Vérfarkas nevet azért kapta, mert áldozatait különös kegyetlenséggel, igazi vérengző fenevad módjára végezte ki.  

Egyszerűen imádott gyilkolni. Volt olyan áldozata, akin 145, egy másikon pedig még ennél is több, 170 késszúrást találtak. Ő maga is bevallotta, elégedettséggel tölti el, ha fájdalmat okozhat másoknak"  - mondta el az ügyész. 

2015-ben 22 gyilkosság miatt ítélték el. Ekkor közölték vele, hogy a hátralévő életét a szibériai börtönben kell eltöltenie. A következő alkalommal már 60 gyilkosság miatt felelhetett, de akkor végül csak 56-ot sikerült egyértelműen bizonyítani. A férfi többször még együtt is működött a rendőrökkel a nyomozásban, miközben további áldozatai után kutattak. 

A férfi elmondta, akkor gyilkolt először, amikor kiderült, hogy feleségének, Elenának mással volt viszonya. 

Ekkor őrült ámokfutásba kezdett, prostituáltakat, és részeg nőket hívott meg italra. Miután a nők már védekezésre képtelenek voltak, egy sötét helyre vitte őket, ahol megerőszakolta, majd megölte őket. Mindössze három nőnek sikerült megmenekülnie, mert ők már az elején visszautasították a meghívást. 

Amikor a férfi megkapta az Oroszországban kiszabható legszigorúbb büntetést, teljesen higgadtan és érzelemmentesen reagált. Csak az dühítette fel, hogy megfosztották rendőri rangjától, és 255 ezer forintnyi nyugdíjától. 

Mint kiderült, a nyomozásban is csak azért működött együtt a rendőrökkel, mert azt remélte, ezzel sikerül elérnie, hogy enyhítsenek a büntetésén, és legalább a rendőri nyugdíja megmaradjon.

A brutális sorozatgyilkos évtizedeken át kettős életet élt: otthon mintaapa és gondoskodó férj volt, családja semmit nem tudott a sötét titkairól. 

Lánya, a tanárként dolgozó Katya sokkot kapott, amikor fény derült apja szörnyű tetteire. 

Azóta sem tudom felfogni, hogy az én apám ilyet tett. És az is nagyon furcsa, hogy soha, semmi gyanús jel, semmilyen sérülés nem volt rajta, sehol egy harapás, vagy egy karcolás. Márpedig nehéz elhinni, hogy azok a nők, akiket apám megerőszakolt, majd hentesként legyilkolt, végig szelíden tűrték, ahogy kínozta őket. 

Popkov végül kénytelen volt családja előtt is felfedni magát, és beismerni, hogy kettős életet élt: 

A hétköznapi életben egy teljesen átlagos, tisztességes ember voltam. Rendőrként dolgoztam, megbecsültek és tiszteltek a munkámért. Emellett férj és családapa voltam, a lányom és a feleségem is a gondos, felelősségtudatos férfit látták bennem. Ez részben igaz is volt. Azonban volt egy kegyetlen, bűnöző oldalam is, ezt azonban ők sosem ismerték, még csak nem is feltételezték rólam, hogy ilyen is tudok lenni 

- mondta a férfi.

Mikhail Popkov, sorozatgyilkos, OroszországForrás: AFP/Anton Klimov

Egyelőre mindenki számára felfoghatatlan, hogy tudott Popkov közel két évtizeden át észrevétlen maradni, ráadásul úgy, hogy sokszor a rendőrségi felszereléseit használta a gyilkoláshoz. 

Fogalkozása segítette abban, hogy eltüntesse maga után a bűnjeleket. Egyszer azonban hibázott, 

Az egyik gyilkosság helyszínén felismerték autója - egy Lada Niva - keréknyomait. Ilyen kocsikat akkoriban főleg a rendőrök használtak szolgálati autóként. 

Ezután több rendőrrel végeztettek DNS-tesztet, mely végül kimutatta, hogy az elkövető nem más, mint Popkov - írja a Mirror.