Legalább 45 ember meghalt az afgán légierő tálibokra mért légicsapásában

Vágólapra másolva!
Legalább 45 ember meghalt, többen közülük civilek az afgán légierő radikális iszlamista tálibokra mért légicsapásában az Iránnal határos nyugat-afganisztáni Herát tartományban.
Vágólapra másolva!

A lázadók és a kabuli vezetés közötti béketárgyalások beindításán fáradozó Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja csütörtökön határozottan elítélte az előző nap történteket.

Herátban a felvételek és a szemtanúk beszámolói szerint

- írta Twitter-oldalán Khalilzad.

Az Egyesült Államok mindemellett sajnálkozását fejezi ki a szélsőségesek nemrég végrehajtott támadásai miatt - tette hozzá.

Szemtanúk legalább tizennégy civil halottról számoltak be. Ali Ahmad Fakír Jar, a heráti Adraszkán körzet kormányzója legkevesebb nyolc polgári halálos áldozatról tudott.

Negyvenöt emberrel végzett a biztonsági erők légicsapása Ham Ziarat régióban, tálibok is vannak a halottak között

- mondta Jar.

Helyi beszámolók szerint

több százan gyűltek össze szerdán a körzetben, hogy otthonában üdvözöljék Gulam Nábit, a tálibok egyik volt harcosát,

akit a béketárgyalások előfeltételeként kialkudott fogolycsere keretében engedtek szabadlábra. Ekkor csaptak le az afgán légierő harci repülőgépei.

A védelmi minisztérium közleményben tudatta, hogy kivizsgálják az esetet, és nyilvánosságra hozzák a vizsgálat eredményét.

Kvari Muhammad Juszuf Ahmadi tálib szóvivő elítélte a történteket, és megerősítette, hogy nyolc civil halt meg és tizenketten megsebesültek, a tálibok veszteségeiről ugyanakkor nem szólt.

Hangsúlyozta, hogy a szabadon engedett tálibok elleni erőszak alááshatja a lázadók és az Egyesült Államok közötti februári dohai megállapodását.

- emelte ki Ahmadi.

Az Afganisztánban állomásozó amerikai haderő szóvivője szerint csapataik nem vettek részt a szélsőségesek elleni légi támadásban.